Fabio tegnap elrepült Olaszországba kávézni, tésztát enni, szülinapot ünnepelni, meg borozni... Utolsó szavai, amelyekkel rámhagyta a boltot és biztosított róla, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, mert tudja, hogy remek assistant managere vagyok én neki, aki elbán mindenkivel, még most is a fülemben cseng.
Persze amikor ezeket nagy boldogan kinyilatkoztatta, még nem tudtam, hogy Iria este el fogja veszíteni a széf kulcsát, Karina meg felmond és jövő héten pár napon belül már repül is vissza Litvániába, én meg kereshetem azt a vállalkozó szellemű egyént, aki hajlandó legalább szombaton helyettesíteni őt - megleltem egyébként. A jövő héttel már nem vesződök. Legyen ez már a Nagyfőnök Gianfranco küldetése.
A hét másik próbatétele Francesco, aki egész egyszerűen imád keresztbe tenni, meg mindenen megsértődni és azon szenvedni, hogy őt mindenki utálja. De arra még nem jött rá a nagy intrikálás kellős közepén, hogy ha nem szenvedne folyton és nem tenne mindenkinek keresztbe, nem utálná senki. Fabio mindenesetre megnyugtatott, miszerint 'neked ő nem kihívás, ma is tetszett, ahogy zsebretetted'. Igen, holnaptól meg őt fogom enni reggelire, mazsolával és mézes joghurttal, mi?
A könyvvel meg nem haladok. Folyton elalszok a metrón olvasás közben. Múltkor még állva is sikerült. Félelmetes.
A nap zenéje:
Adriano Celentano - 24 000 baci
Tegnap előtt kezdtem el olvasni John Wyndham-től a The Midwich cuckoos-t... Azóta meg akartam szerezni, mióta Stephen King egyik remekművében, a Hearts of Atlantisban a kissrác moziba szökött a szomszédban lakó öregemberrel, megnézni a The village of the damned című ijesztegetős filmet - mármint olyan ötvenesévekesen ijesztegetős -, ami meg ebből a regényből íródott.
Többek között ezért is imádom annyira Stephen Kinget. Folyton jó filmeket, könyveket és zenéket sző a történeteibe. Bob Dylan amúgy nagy kedvence lehet.
A nap zenéje:
Bob Dylan - Like a rolling stone... na, igen...
Hetek óta készülök megkóstolni a Winter Pimm's-t a Phoenix-ben, de eddig vagy nem volt hely, vagy valamiért nem oda mentünk, máshol meg nem volt... De ma... Este staff meeting, a hely már le van foglalva, így aztán nincs több akadály.
Persze azt még mindig kitalálhatják, hogy 'ja, hát az már nincs'.
Fingers crossed.
A minap egyébént egy másik pubban...
Nory (a pultnál): Szia. Van nálatok Winter Pimm's?
Pultossrác (kigúvadó szemekkel): Hogy micsoda?
Nory: Winter Pimm's.
Pultossrác (zavarodottan): Ööö... hát, nem. Olyan nincs.
Nory (kicsit csalódottan): Jó, hát akkor kérek egy Classic Pimm's.
Pultossrác (szinte már kihajol a pultból): Egy mit?
Nory: Pimm's Lemonade-et.
Pultossrác (kétkedően): Hogy egy... Mit?
Nory (zavartan): Pimm's. Tudod...
Pultossrác (már vörösödik): Áááá, hát itt olyan nincs.
Eni (szemöldökfelhúzva Noryra néz): Tényleg?
Nory (legyint): Jaj dehogynem, emlékszel, alig egy hete ittuk. Menjünk fel az emeletre...
Miután végül felmentünk, szereztünk egy-egy Pimm's Lemonade-et (a cuki pultostól, aki féloldalasan vigyorgott), és visszatértünk a különbejáratú 'barlangunkba' - pincehelyiség, vagy mi a szösz -, Fabio térdcsapkodva elmesélte, hogy a lenti pultos pár perccel ezelőtt megjelent egy óriási üveggel, rajta tízcentis Pimm's felirattal, és elgondolkodó arccal megjegyezte, hogy 'lehet, hogy erre gondoltak'. Gratulálok, Sherlock.
A nap zenéje:
James Hunter - Strange but true
Az angolokat láthatólag eléggé megzavarja ez a hirtelen jött hó... Nem is nagyon tudnak mit kezdeni vele. Így aztán ha valahova odaesik, csak jól otthagyják. Minek azt piszkálni, ugye, majd elmúlik. Ennek következtében aztán napok óta pingvinként csúszkálok a metrómegállóig a járdára fagyott havas, jeges izén, és kétszer annyi ideig tart elmenni dolgozni, meg onnan hazajönni.
Hangulatos.
A nap zenéje:
Jack Johnson - Bubble toes
Mióta a nagy hidegben az új sapkámat, a nagy szőr izét, hordom, lépten-nyomon megállít valaki, csak hogy körberajongjon... Na, meg hogy közöljék, 'you look russian'.
Hát hogyne. A nevem meg Lyudmila és kedvencem a vodka.
A minap meg...
Giuseppe (összecsapja a kezeit, mikor Nory belibben a boltba): Jaj, imádom ezt a sapkát. Olyan vagy, mint egy orosz baba.
Nory (felhúzza a szemöldökét): Arra gondolsz, ami olyan, mint egy hordó és ha szétcsavarod, van benne még további pár hordó?
Giuseppe (vörösödve): Öööö...
A nap zenéje:
Romantic Russia - Karobushka
Nem akarok dolgozni menni... Egy nap tízszer megszólal a Rudolph, the red nose reindeer a zenelejátszóban.
Persze ez nem az egyetlen ok.
A nap zenéje:
Rudolph, the red nose reindeer ... ne csak én szenvedjek már... aljas zene egyébként, eleinte huncinak tűnik, aztán belekúszik a füledbe és már csak azt veszed észre, hogy ezt hümmögöd egy napja...
Napok óta olyan a kávézó, mint egy katasztrófa sújtotta övezet... A hűtők lefosztva, a polcokon a kekszek, sütik, csokik széthajigálva, emberek hisztérikusan küzdenek az ülőhelyekért, mi meg majd' megszakadunk, mert soha nem vagyunk elegen. Mikor ezt felvetettem Fabionak, annyit mondott csak, hogy hát a költségvetés előrejelzések szerint ezen a héten alig lesz forgalmunk, így aztán nem tudunk annyi órát használni a személyzetre, mint akár a múlt héten. Remek. Mielőtt lehúztam a rolót az üres hűtőn, még odavetettem neki, hogy akkor akár ki is mehet és közölheti a vevőkkel, hogy hát a költségvetés előrejelzései szerint nekik most nem kéne itt lenni, go home and eat shit.
Ma már olyannyira megelégeltem, hogy csak rohangálok az asztalok között, kiürült bögrékre vadászva, mosogatok, tortát vágok, kekszet rámolok, mindezt teljesen eredménytelenül, mert egyiknek se jutok a végére, hogy zárás előtt három órával közöltem Iriával és Daviddal, hogy "Just paper cup". Akinek nem tetszik, az meg menjen, ahova akar. Sajnos senki nem ment sehova, így aztán szenvedtek szerencsétlenek végig.
Pár napja egyébként délelőttös voltam, Boldi meg bejött értem, mire végeztem...
Nory (épp a táskáját vadássza a konyhában): ....
Giuseppe (izgatottan beront): Te, te, Nory, ki az a srác, akivel az előbb beszéltél? Csak nem a barátod?
Nory: De, igen.
Giuseppe (csalódottan legyint): Aaaaaaa... Pedig már épp néztem, hogy micsoda jó srác.
Nory (csípőre tett kézzel felnéz Giuseppére): Na ne mondd.
Giuseppe (vigyorogva): Hát, mindenesetre igen jó választás.
Fabio (kishíján belefullad a mosogatóba, úgy röhög): Jól van Giuseppe, menj és törölgesd az asztalát... Nory, te nem láttad, hogy kerülgette... (kisebb előadást rögtönöz Norynak, szemöldökhúzgálás, szemmeregetés) ...
Ehh.
A nap zenéje:
Matt Coste feat. Ane Brun - Lovin'
A karácsony jó dolog... Lehet sütni almás pitét, lehet enni csokis fatörzset, meg lazacos tésztát, fasírtot és krumplipürét. Mindezt egy nap alatt.
Jövőre majd még azt is kitalálom, hogy kell bejglit sütni.
Holnap meg vár a munka. Tömegközlekedés híján taxival megyünk, Enikő és én, mert mi vagyunk a két posh girl, legalábbis Fabio szerint. Főleg, mióta közöltem vele, ha azt akarja, hogy dolgozzunk, fizesse ki a taxit, mert nekem amúgy nem különösebben fontos, hogy holnap bemenjek, ki tudok én találni ettől jobb elfoglaltságot is. Lelki szemeim előtt már látom a megveszett tömeget, ahogy egymást ölik majd az akciós vackokért. Remek nap lesz.
A nap zenéje:
Steve Wariner - The most wonderful time of the year
Délután esett a hó...
Ehh...
Ja, és ma volt az első napom a kávézóban egy hét szabadság után. Nem mondhatnám, hogy ott voltam lélekben. Persze mikor máskor is kéne engem összezárni két igen kedves, ám teljességgel alkalmatlan kollegával, ugye. Jessica ma zárt először, meg amúgy is csak kölcsönbe van egy másik boltból, Giuseppe meg odacsukta az ujját a hűtőbe, minek következtében egész este meg akart halni. Mutogatta ott nekem öt percenként, természetesen még csak nem is látszott semmi, de neki vége volt, mint a botnak.
A nap zenéje:
Peter Rowan&Tony Rice - Cold rain and snow
Juharszirupos palacsintára vágyom és egy kis fehér faházikóra egy erdő közepén, körülvéve illatos virágokkal, hatalmas fákkal, a fákon meg mindenféle madarakkal... Mióta a Stardustot olvasom, furán elvarázsolt hangulatban telnek a napjaim.
Virágos tapétám lenne, sok virágom, hímzett fehér párnáim, és fonott kosarak a polcon, bennük mindenféle érdekes kincsekkel. A konyhámban, ahonnan francia ajtó nyílik a kertre, nyáron baracklekvárt főznék, télen meg sütném a sütőtököt, karácsonykor meg a mince pie-t.
Lenne egy tornácom, ahol reggel kávét innék a pöttyös bögrémből, esténként meg a hintaszékben üldögélve olvasnám a könyvem mindenféle tündérekről, boszorkányokról és egyéb fura szerzetekről.Néha lesétálnék a kis házam mellett futó köves úton, egészen a folyópartig, ahol aztán tavasszal élvezhetném a napsütést és a levendulaillatot.
Ehh...
A nap zenéje:
The Popettes - Mary Pickford (used to eat roses)
Tegnap óta szabadságon vagyok, de egyelőre még nem sikerült kiélveznem a nyugod pillanatokat, mert olyan még nem akadt. Egész nap lakásokat és szobákat nézegetek, mert jövő hétvégén lejár a szerződésünk, de még mindig nem találtuk meg a megfelelőt. A tökéletesben már nem is reménykedek, nekem már elég, ha nem büdös, nem koszos, nem penészes, nem kerül csak a szoba annyiba, mint egy külön lakás, és nem lakik a házban hét másik ember. Egy studio lakás persze jobb lenne, de amik itt ilyen néven futnak, általában nem többek, mint egy szoba konyhabútorral, meg zuhanyzóval, jobb esetben leválasztva valami fal félével, rosszabb esetben meg nem. Érdekes.
Szombaton Halloween partyban is voltunk, beöltöztem macskának, bár ez állítólag senkinek nem volt egyértelmű. Nem tudom, mit gondoltak, hogy nekem talán eredendően négy fülem van - ebből kettő fekete és a fejem tetején -, meg farkam. Ehh.
Hajnalra egyébként már meggyőzőbb voltam, olyannyira, hogy többen meg is jegyezték, úgy kapaszkodtam fel a busz felső emeletére, mint egy beteg macska. Új cipő, ugye.
A nap zenéje:
James Hunter - She's got a way
Reggel arra ébredtem, hogy fáj, ha beszélek... Úgy tűnik rám is rámragadt az a kórság, amit a múlt héten Ursula hurcolt be a kávézóba, majd előbb Verára ragasztotta rá, majd Aurelio esett neki áldozatul. Yeah.
De ez még így önmagában nem elég, így aztán még meg is égettem a szám a mandulás teámmal. Remek.
A nap zenéje:
Kitty, Daisy & Lewis - Going up the country ... komolyan mondom, inkább mennék mezőn futkosni, meg fűben fetrengni. Sütne a nap, a csizmám talpa alatt zizegne a fű, és mikor lefeküdnék egy fa alá olvasni, a virágos szoknyám felcsúszna a combomig.
Annyira szeretem ezeket az őszi színeket kint az utcán... Csak ne lenne hozzá ez a hideg. Igaz, én már fel vagyok készülve, tegnap vettem csizmát. Tiszta 80'as évek, olyan leszek benne, mint a Debbie Harry (Blondie).
Na, meg van ez a Hulk a House of Fraserben, hatalmas, de tényleg, mi, lányok úgy a könyökéig érünk - biztonsági őr, természetesen. Naponta többször is bejár a kávézóba és felissza a vizet a kancsóból. A minap már épp zártunk, amikor megjelent. Először csak távolról nézegetett, majd egy hirtelen mozdulattal odatornyosult fölém, aztán...
Hulk (vigyorog): Látom, nagyon elfoglalt vagy. Minden rendben?
Nory (felnéz a papírjai közül): Ohh, hát persze, minden.
Hulk: Te egyébként honnan jöttél?
Nory (tovább írogat): Magyarországról.
Hulk (kishíján belefullad a vizébe, ahogy felkiált): Hát akkor mi szomszédok vagyunk.
Nory (zavartan nevetgél): Igen? Hogyhogy?
Hulk: Hát mert én meg szlovák vagyok...
Nory (tovább mosolyog): Ohh... hmm... hát...
Hulk (közelebb hajol Noryhoz, szinte félbehajtja magát): És mondd csak, te mit gondolsz a politikai helyzetről Magyarország és Szlovákia között?
Nory (rémülten körbepillant): Hogy én? Hát... hát én... nem gondolok semmit. Ööö... Azt se tudom, honnan indult ez az egész.
Hulk (vigyorogva bólogat): Na igen, én is itt élek már öt éve. Csak azt tudom, amit az újságok írnak.
Nory: Az meg ugye sose igaz.
Hulk: Feltételezem nálatok mást írnak...
Nory (felkapja a papírjait, és távozóban...): Nem tudom, nem olvasok újságot. További szép estét.
Hulk (vigyorogva integet): Neked is, szia.
Azóta meg egyfolytában kacsingat, meg "Good morning, darling"-ozik. Ehh...
A nap zenéje:
Blondie - Rapture
Királylány akarok lenni...
Vagy legalábbis olyan valaki, akinek nem kell dolgozni menni.
A nap zenéje:
...
Kaptam két könyvet a Bolditól... Az egyik egy olasz főzőcskés, a másik meg a Jamie's America, ami, hogy a pasimat idézzem, a szerelmem, Jamie Oliver új könyve.
Az egyik részben Jamie Los Angelesben járt, itt található a Homeboy Industries, ami nem csak étterem, hanem pékség és kávézó is, valamint egy mozgalom, ami arra hivatott, hogy a fiatalokat távol tartsa a bandáktól, értékes munkatapasztalatokkal és munkával lássa el (na megy ugye azzal a bizonyos második eséllyel). A dolgozók többnyire volt bandatagok, börtöntöltelékek és egyéb alvilági alakok, akik megelégelték a bűnözést és úgy döntöttek, tisztességes útra térnek.
A receptek elképesztőek, a tortáik gyönyörűek, a datolyás milkshake meg valami olyan, amiről eddig még sehol nem hallottam. Persze az se utolsó, hogy ilyen alkalmazottak mellett egész biztos senki nem fog visszamenni ordítva, hogy "ez a kávé rémes és hideg", vagy hogy "hát én ilyen rosszat még életembe nem ettem". A Caffé Neroban is el kéne kezdeni ezt a programot. Minden boltban lenne egy-két tetovált genszternek álcázott barista, máris kevesebb lenne a stressz.
A nap zenéje:
Malibu Stacy - Los Angeles
Délelőtt elmentünk újdonsült cimbimmel, Mónival - akit még a Sky Festen ismertem meg -, Richmondba piknikezni. Kiültünk a folyópartra és élveztük a napsütést és a meleget. Persze élvezetesebb lett volna, ha nem akad fél óránként valaki (pasi, természetesen), aki nem tudott ellenállni a kisértésnek, hogy mindenféle megjegyzéseket fűzzön az egyébként magántermészetű beszélgetésünkhöz. Magamat is megleptem, mikor ahelyett, hogy két szóból elűztem volna mindenkit, ahogy szoktam, viszonylag türelmesen megválaszoltam a kérdéseket, aztán még "Have a nice day"-t is kívántam nekik. Biztos napszúrást kaptam.
A nap zenéje:
Herman's Hermits - Sunshine girl ... tökéletes zenei aláfestés lenne virágos szoknyában mezőn futkosáshoz. Hihi.
A pasim tegnap a Peter Crouch-csal keverte a koktélokat valamelyik Tottenham focista eljegyzési buliján... Sőt, a pasimnak ezért még fizettek is, míg Peternek csak marad az élmény, amit majd mesélhet az unokáknak "Tudjátok, amikor én még fiatal voltam, és együtt kevertem a koktélokat a... ööö... a... na tudjátok, vele". A sors fintoraként viszont a pasim akkor nem érezte át ennek a dolognak a jelentőségét, lévén nem tudta, hogy Peter az Peter és hogy ez miért fontos.
Ehh...
A nap zenéje:
Lady Gaga - The fame
Barcelona
Na, hát ez a Barcelona ez olyan, hogy erre nem elég hat nap... Színes, csillogós, érdekes, vannak széles utak, szűk sikátorok, amik középkori hangulatú terekre nyílnak, szökőkutak, szobrok, kutyák, macskák, mutatványosok, hajók, napsütés, éttermek, bárok és jó hangulat.
A motelünk is egy kis sikátorszerű utcában volt, de ezen kívül jó csak annyi volt benne, hogy volt ágy, meg fürdőszoba. Az internet nem működött, csak néha a konyhában az asztal sarkán, de ott is túl gyenge volt a jel, hogy érdemben használni lehessen. A híres nevezetes reggeli, amit annyit emlegettek a bemutatkozójukban valójában pár szem szottyadt keksz, egy doboz ehetetlen, szikkadt kétszersült, lekvár, vaj és néhány darab száraz magdalena volt. Juan még hozzátette, hogy van ám kávé is, meg cukor, meg minden, de elég üresen kongott az a doboz, amit olyan lelkesen rázogatott.
Így aztán minden reggel lementünk a közeli La Bistroba, tejeskávézni, croissant-ozni, meg netezni. Meg ugye nekem egy kávézó is turistalátványosság, szóval én nem bánom, ha meg kell látogatni naponta két három különböző helyet is akár. A kávé a spanyoloknál egyébként tényleg picike, nem lehet olyan vödör méretűt kapni, mint itt, de legalább finom és sehol nem okoz meglepetést, mert mindenhol egyforma. Cappuccinot viszont nem tudnak csinálni. Ehh...
Az idő meg végig jó volt, igaz egyik este eléggé szakadt az eső, de mire elindultunk koktélozni, majdnem el is állt. Igaza volt Fatimának, mikor azt mondta, az itteni időjárás képes öt perc alatt teljesen megváltozni, majd vissza. Sokszor előfordult, hogy egyik pillanatban még a kardigánom után kutattam a táskámban, libabőrözve, a másikban meg már hámoztam le magamról a leggingst, olyan melegem volt.
Az éttermekkel meg nem volt szerencsénk. Vagy csak mindig rossz helyen választottunk rosszat, nem tudom. A tapas egyébként nem nekem való. Bár amiket kóstoltam, mind finom volt, de alig pár falat, ellenben horror áron adják. Utolsó este végül letettünk róla, hogy spanyolost együnk, kitaláltuk, hogy keresünk egy olasz éttermet és eszünk egy pizzát. Persze máskor minden sarkon volt egy, de akkor valahogy egyet se sikerült találni, így aztán bementünk egy étterembe, ahol a paella mellett pizza és pasta is volt. Hiba volt természetesen, mondanom se kell. Miután megrendeltük a pizzát a gyanúsan indiainak kinéző pincértől, felfedeztük, hogy a személyzet többi tagja is a pincérrel hasonszőrű. Yeah. A pizza aztán nem volt jó, meg hiányzott is róla az egyik hal, ami a képen rajta volt, meg se bírtam enni az egészet és még drága is volt. Utána nem is mentünk már sehova, csak megittunk egy-egy sört féláron valami clubban az utcán zsákmányolt szórólappal, aztán hazamentünk hasat fájlalni, meg kipihenni a fáradalmakat.
Megmásztunk két hegyet is, bár a Montjuicnál csaltunk, és félúton libegővel mentünk. Igaz, hogy ha tudom, hogy mindössze tíz perces az út, nem álltam volna sorba miatta másfél órát. Elvégre a kilátás ugyanolyan volt a hegy tetejéről is.
A másik hegyre a Güell Park miatt mentünk fel. Itt volt néhány mozgólépcső is, de még így is megviselő volt felvonszolni magunkat a parkig. De én azt mondom, megérte, első naptól kezdve ide akartam elmenni. Egyszerűen imádnivaló. Azokat a mozaikokat el tudnám nézegetni egy napig. Ha egyszer nekem saját konyhám lesz, ilyet akarok a falra is. Csak legyen valaki, aki elszórakozik egy hétig azzal, hogy kirakja. A kávézást itt se hagytam ki, hova vezetne az, bár különösebben nem volt nagy élmény...
Nory (megközelíti a barlangszerű kávézót és ráköszön a pultot támasztó pasira): Hola.
Pultot támasztó (kezével int, hogy Nory álljon meg, majd felordít): Hola.
Nory (még egy lépést tesz a pult felé): ... ööö... Hola?
Pultot támasztó (már két kézzel mutatja Norynak, hogy egy lépést se tovább és hangosabban ordít): Jóreggelt-jóreggelt, hola.
Nory (zavartan néz, megkisérel még egy lépést): Hola. Kérhetek egy...
Pultot támasztó (továbbra is megálljt mutogat és közbevág): Hola, hola, hola.
Nory (megelégeli): Elnézést, de van kiszolgálás, vagy nincs?
Pultot támasztó (fintorog és sóhajtozik): Igen. Csak viccelődtem.
Nory (fagyos hangon): Aha. Kérek két tejeskávét.
Pultot támasztó (túljátszott kedvességgel): Máris. Még valamit?
Nory: Nem, a kávé elég lesz.
Pultot támasztó: Neked milyen színű a szemed? Zöld vagy szürke?
Nory (nem érti a helyzetet): Hát... zöld.
Pultot támasztó (odavágja Nory elé a tálcát): Hát mert hogy ... +!% ... §+* ... napszemüveg ... %!'... és itt a kávé. Ez 4.40.
Nory (ráncolja a szemöldökét az előbbi érthetetlen, félig spanyol kirohanáson): Köszi.
Pultot támasztó (sértődötten, csúfolódó hangon): Legyen szép napod.
Hát, nekem az lett. Egy ilyen hülye idióta nem szegi kedvem. Amúgy meg ha viccelődni akar, tanuljon meg angolul, vagy viccelődjön a spanyolokkal.
A zenélő szökőkutat is meg akartuk nézni, de hiába mentünk oda kétszer is, nem működött. Nem értem. Főleg, hogy az orosz lakótársunk meg arról áradozott (itt kell megjegyezzem, mennyire imádom az orosz akcentust), hogy milyen szép volt. Bár ő hétvégén volt, mi meg hét közben. Hmm... Ez így nem ér.
Holnap meg újra munka, a helyszín ismét House of Fraser. Vagy mondhatnám, hogy Mouse of Fraser, ugyanis múlt héten, mikor ott voltam, láttam, hogy az egereink családot alapítottak, nem is kicsit, a gyerekeket pedig rendszeresen a bárpult mögé, meg a konyhába viszik kirándulni. Remek.
A nap zenéje:
Ottmar Liebert - Barcelona nights
Jó hely ez a Barcelona... Bár a spanish tapas barokon kívül eddig még nem túl sok helyi jellegzetességgel kerültünk közelebbi kapcsolatba. Tegnap elmentünk megnézni a La Sagrada Familiat, de mire odaértünk, lemerült a fényképezőben az elem, így nem mentünk be. Mára beterveztük a Montjuic megmászását, de az meg vizes, mert reggel órákig szakadt az eső.
A Güell Park szintén nem esős időre való, szóval azt hiszem, továbbra is maradunk a gasztronómiánál (most is egy kávézóban ülünk, ahol a mexikóinak kinéző barista levél alakban öntötte a tejet a kávéra), és keresünk egy helyet, ahol meg lehet kóstolni a churros con chocolate-et, amire még otthon Iria hívta fel a figyelmem, úgy, mint jellegzetes spanyol reggeli.
A Pull and Bear egyébként már megvan. A gótikus negyedben fedeztem fel még az első este, a La Rambla felé menet.
Ja, és mindenkinek van kutyája. Többnyire furcsa fajta.
A nap zenéje:
...
A múlt héten meglátogattak minket a Boldi-szülők... Azaz megérkezett az újabb kolbász és pálinka utánpótlás. Továbbá egy egész zsáknyi zacskós fűszer és erőspista, tormás izé - mondván, ilyet itt biztos nem kapunk, pedig de -, valamint nem kevés gyógyszer, vitamin és egyéb löttyök elhalálozás ellen - "jaj, kisfiam, ilyen időjárás mellett csoda, hogy még nem vagy beteg".
Az öt nap alatt újra végigjártuk a belvárost, ettünk burgert, fish and chipset, ittunk cidert, Guinnesst blackcurranttel, voltunk pubos buliban, parkban mókust etetni, kávézni meg cheesecake-et enni a különféle kávézókban, kínait enni Camden Townban, mexikóit enni Ealingben, shoppingoltunk Westfieldben, metróztunk, buszoztunk, sétáltunk, fotóztunk és még a nap is sütött, persze csak diszkréten, szóval lehetett kardigánt húzni.
Yeah.
A London Eye viszont szerintem egy hülyeség. Meg még drága is.
Holnap meg megyünk Barcelonába. Egy bőrönddel. Érdekes lesz, én azt mondom. Már elkezdtem listát írni azokról a dolgokról, amiket feltétlenül fel akarok keresni. Güell Park, Font Mágica, Montjuic, Pull and Bear, Picasso Museum, La Rambla...
Ehh, már alig várom.
A nap zenéje:
The Killers - Mr. Brightside
Négy napja nem tudok aludni... Remek.
De ha már így esett, meg még dolgoznom is kell menni, legalább meghallgatom a legújabb Billy Idol szerzeményem.
A nap zenéje:
Billy Idol - Summer running
Tegnap volt Veronica (Manu barátnője) búcsúbulija... Pénteken visszaköltözik Madridba. Szomorú. A kis Spanish Barban annyi kávénérós gyűlt össze, hogy be se fértünk. Bár nem ez volt az egyetlen ok, hogy végig kint álltunk a szűk utcán. Bent szerintem megdöglött egy macska. Legalábbis az megmagyarázná az amúgy érthetetlen szagot.
Azon kívül, hogy megölelgettem Veronicát, meg elbúcsúzkodtunk, megtudtam a keringő híreket, pletykákat Petrától és Fabiotól, továbbá, hogy rendes ruhában én egy jó csaj vagyok. Ez 
utóbbit Abdel volt olyan kedves a tudomásomra hozni. Azóta se tudom, hogy ezen most sírjak, vagy nevessek. Később, miután elfogyott a Bulmers a szoknyám zsebéből - na, ez egy újabb történet, melyben a fő attrakciót a szoknyám zsebébe csúsztatott cideres üveg jelentette, meg azon kijelentésem,miszerint "every girl needs a pubbing skirt"... Szóval később aztán éppen a filmekről beszélgettünk, mikor is szóba kerültek a régi idők, és én jól meglepődtem, hogy senki se ismeri "A Saint Tropez-i csendőr"-t (funny story of a police guy), még Abdel se, pedig ő francia. Elő is adtam a Douliou Douliou St. Tropez kezdetű szösszenetet, még jobban összezavarva vele a jelenlévőket. Végül, amikor már rég valami másról volt szó, Abdel a homlokára csapott, és megfejtette a rejtélyt, majd Manu is a homlokára csapott, hogy ja, hát ő is tudta ám, miről van szó, de hát hogy az gendarmerie és nem police... Ehh.
Ja, a keringő pletykák szerint meg szeptember harmadik hetében visszakerülök a House of Fraserbe, Paulina ugyanazon a héten átkerül a Trafalgar Squar-en nyíló új shopba, az új managerem pedig Fabio lesz, valamint Petra visszamegy Csehországba, Peter meg Lengyelországba. Ismét csak szomorú.
Ma délután egyébként megismételtem a maestro vizsgámat. Megint csak Giuliana-t kaptam, bár volt ott vele egy bizonyos Rafael is, ketten pontoztak. Ez alkalommal nem voltam annyira ideges, pedig láttam, hogy fintorognak az előttem lévők kávéira, és bár eltartott vagy fél óráig és csináltam vagy száz espressot, végül aztán jó érzésekkel távoztam, főleg Giuliana miután vigyorogva elárulta, ez alkalommal a cappuccinoban semmi kivetni valót nem talált és a macchiato is very well done volt.
Nemrég aztán felhívott Manu, hogy Congratulations Maestro, de ez még titok, mert Gianfranco holnap akarja velem közölni, mikor is én majd jól meglepődök.
Yeah.
A nap zenéje:
Jenny Rock - Douliou Douliou St. Tropez
Azt hiszem, a hétvégén kicsit túlzásba vittem a Doktor House nézést... Legalábbis ma reggel igencsak a végemet jártam, mikor dolgozni kezdtem, eszembe is jutott egy csomó lehetséges ok. Elsőként rögtön a tegnapi penészes kenyér, amiről persze már csak akkor derült ki, hogy penészes, amikor egy jó részét már megettem - nem, nem hülye vagyok és nem ismerem fel a kék penészt, ez a fehér fajta volt, jól álcázva. Rám is jött egyből a hányinger, meg itt szúr, meg ott fáj, és hasonlók.
Utána aztán felrémlett bennem a tegnapi parkozás is, na, biztos ott csípett meg valami, most kezd hatni, úristen, mi lesz velem. Mindenféle hangyákat fogok hallucinálni magamra, a vendégek meg majd jól megbámulnak, ha visítozni kezdek. Meg a karom is biztos azért zsibbad.
Majd végül, hogy mindezt tetézzem, eszembe jutott, hogy hát én múlt héten kezet fogtam Manu cimbijével, Abdellel, aki nem is olyan rég megjárta Algériát, és biztos hozott magával valami jó kis sivatagi vírust, lefogyok húsz kilóra és kiaszalódik a szemem, a dokik meg majd soha nem jönnek rá, mi is lett velem, elvégre én sose nem megyek semmi érdekes helyre.
Szerencsére mindezeket a gondolatokat csak magamban futtattam le, nem osztottam meg Massimoval, biztos ki is röhögött volna, amikor végül rájöttem, hogy csak szomjas voltam, ami, tekintve, hogy tegnap este 8 óta nem ittam semmit, igazán logikus gondolat lett volna, és mindezt bizonyítandó fél liter víz elfogyasztása után hirtelen a javulás útjára léptem.
Éljen.
Aztán meg egy pasi...
Pasi (érdeklődve): Mondd csak, van rá bármi esély, hogy te lengyel vagy?
Nory (próbál jó képet vágni a válaszhoz): Nem, erre semmi esély.
Pasi (zavartan röhögcsélve): Ja, csak mert neked ilyen hosszú hajad van...
Nory (felhúzza a szemöldökét): Ja, úgy, mint általában a nők legnagyobb részének?
Pasi: Ööö... öö...
Massimo szerint ez egy kezdetleges ismerkedési kísérlet volt. Ahha... Tökjó.
A nap zenéje:
Beck - Girl
Jaj, bent felejtettem a könyvem a kávézóban... Pedig már majdnem a végére értem a Why didn't they ask Evans-nak. Holnap meg szabadnapos leszek. Most mi lesz így velem?
Azt hiszem, olvasás helyett majd nézem a Doktor Chase-t. Öööö... Akarom mondani House-t.
A nap zenéje:
The Who - Anyway, anyhow, anywhere
A kávézóban megtámadott egy egér... Olyan mátrixosan felfutott a lábamra. Csak épp nem volt olyan cuki, mint Keanu Reeves. Massimo meg fuldokolva röhögött. Igazán lovagias.
Ja, és megyünk ma is Tiger Tigerbe. Remélem most jó lesz, mert múltkor leginkább a "szar" jelző illette meg. Na meg Ł4.80 a vodka-lemonade és nem tart három percig se. De most előrelátó vagyok, rájárok itt szép csendben a málnás pálinkára.
A nap zenéje:
Antsy Pants - Vampire
És igen... Visszatért.
Újra itt a kardigános idő.
I love England.
A nap zenéje:
Matt Costa - Sweet Rose
Barcelona
Miután egy hete hiába nézegetjük a görög nyaralásokat, leszűrtem a tanulságot, hagy amelyik nem horror áron van, az valami lepukkant hotel, kihalt környéken, ahol még enni se adnak, végleg feladtam...
Nory (lemondóan): Na jó, nekem ebből elegem van. Nem fogok ennyi pénzért egy vacak hotelben aludni, aztán egy héten át járni a bazársort le és fel, csak mert ennyi pénzért nem lehet civilizált helyre menni, várost felfedezni, meg ókori romokat nézegetni.
Boldi (megvonja a vállát): Akkor mégis mit akarsz?
Nory (szintén a vállát vonogatja): Mit tudom én? Elmenni Barcelonába.
Boldi: Felőlem aztán...
Így aztán vettünk két repjegyet, foglaltunk egy szobát valami motelben, és szeptember 16-án megyünk Barcelonába. Azt persze egyből leszögeztem, hogy ez nem ilyen Vicky, Cristina, Barcelona típusú nyaralás lesz, nem keresünk másik barátnőt, meg ilyeneket, na, hát jobb az ilyet tisztázni, még mielőtt felvetődne az ötlet, szóval nem kell egyből szemet csillogtatni, meg kajánul vigyorogva kacsingatni.
A pasik rémesek, mondtam már?
Most meg bevetem magam a ruhásszekrénybe, mert nemsokára találkozok a Petráékkal. Táncolni megyünk a Tiger Tigerbe.
A nap zenéje:
Juan Serrano - Entre Olas
George
Hazafelé menet leszólított az utcán George, aki vélhetően Jézus és a Jeti keresztezésével jött létre egy titkos lappföldi kutatólaborban, hogy adományokat gyűjtsön a UNICEF javára... Általában nem állok szóba senkivel, pláne nem az ilyenekkel, akik gyanútlan járókelőket próbálnak sarokbaszorítani, hogy aztán kicsalják a pénzüket, de ő egyáltalán nem tűnt annak a szokásos idegesítő fajtának, amelyik még be is szól, ha ignorálom, így aztán kivételt tettem.
Miután a "Where are you from?", "Hungary" kezdőjelenet után nem nézett rám úgy, mintha őrült lennék egy nemlétező országból, sőt, mi több, egyből rávágta, hogy "Puskas Otsi", még vagy negyed órán át csevegtünk könyvekről, zenéről, Hungary-ről, meg úgy általában az életről. Azon egyébként teljes mértékig meglepődött, hogy én nem csak, hogy ismerem Adrian Mole-t, de már tíz évvel ezelőtt olvastam, otthon, magyarul. Ezen egyébként mindig csodálkoznak ezek itt. Alison is például meg volt róla győződve, hogy nekem fogalmam sincs, ki az a Charles Dickens, meg mi az az Oliver Twist, mert hogy az angol, én meg nem. Ehh...
Végül aztán adományoztam Ł5-t, mit bánom én, de havonta fizetni továbbra se vagyok hajlandó.
A nap zenéje:
Matt Costa - Sunshine
Nem lehet így dolgozni, ez rémes... Jaci ma egész nap panaszkodott, hogy ő éhes, szomjas, a vevők bunkók - nincsenek is vevőink, miről beszél ez -, fáradt, nem kap elég borravalót, melege van, meg hasonlók. Aztán később meg azon nyávogott, hogy én miért nem segítek neki asztalokat behordani, meg padlót felmosni, meg bögréket mosogatni, mikor ő fáradt, éhes (és akkor itt megismételte a délutáni műsort)... Persze az, hogy már csak fél óránk volt a staff meetingig és nekem megvolt a magam dolga, ami pont kiteszi azt a fél órát, a legkevésbé se zavarta.
Helen meg újabb cikekket hozott nekem, meg két szórólapot a British Libraryből, mint mondta azért, hogy ezzel is elősegítse leendő karrieremet a londoni könyvtáros körökben. Cserébe ma is kapott tőlem egy könyvet, meg egy zabpelyhes cookiet, szóval részemről megvolt a heti jócselekedet.
A nap zenéje:
Spoon - I turn my camera on
Reggel kikísértük a Boldi tesóját a Victoria Coach Stationre, innen indul ugyanis buszos kalandtúrájának második menete, ezúttal hazafelé... Nem irigylem, az biztos. Én egyszer jöttem busszal ide, azóta se hevertem ki a megrázkódtatást.
Aztán elmentünk Camden Townba, vettünk egy tál sült kutyát és némi csípős rákot a kedvenc ferdeszemű séfünktől, majd kiültünk a folyóparta napsütést élvezni, hajókat nézni és hülye biciklisták elől kapkodni a lábunkat, akik szerint az egy méter széles, zsúfolt parti sétányon biciklizni jó szórakozás.
Később még körbenéztünk a Marketen, megállapítottuk, hogy megvannak még a cseresznyés kardigánok, epres fülbevalók, retró táskák és az egyéb érdekes bigyók, vettünk frissen facsart narancslét meg hordóból csapolt limonádét, aztán felszálltunk az első szembejövő buszra, ami egész véletlenül pont Shepherd's Bushba tartott.
Végül némi kitérővel eljutottunk Ealing Broadwayre, ahol még fetrengtünk egy órát a Haven Green Park füvén.
A hazaúton aztán azon röhögtünk, hogy miket be nem gyűjthetnénk egy ilyen húsz perces séta alkalmával, ha akarnánk. Ilyeneket, hogy terhes macska, aki miután én jól megölelgettem, még vagy öt percig követett, kerítésen felejtett Whittard bögre, teával együtt, könyv, szintén kertben kinthagyva, vörös macska, akit hirtelenjében el is felejtettem megdögönyözni, mivel azt néztem, mit néz annyira a fán, hogy végül ő volt az, aki nem bírta tovább idegekkel, dorombolva megrohamozta a lábam és addig vergődött meg riszálta magát, míg őt is jól meg nem dajkáltam.
Kell egy macska nekem... Vagy kettő.
A nap zenéje:
Counting Crows - Mr. Jones
Burrito
Na, hát újfent magamra maradtam, vagyis annyira mégsem, van itt nekem egy üveg mézes-meggyes, yeah... A pasik meg leléptek mindenféle pasis dolgokat csinálni, úgy mint whisky-cola ivás, seggbámulás, koncerten ugrálás, meg hasonlók.
Délután elmentünk hármasban Westfieldbe shoppingolni. Egész pontosan a pasik shoppingoltak, én meg néztem, elvégre én már tegnap kiszórakoztam magam az Oxford Streeten, köszönhetően annak, hogy elmaradt az NVQ-s tesztem, amiről nekem persze elfelejtettek szólni. Na, de sebaj, vettem egy hosszú kardigánt, amilyet már tavaly óta akartam, meg egy ujjatlan izét, furcsa helyeken elhelyezett madarakkal. (Is that a bird on your ass? Exactly.)
Miután kellőképpen megfáradtunk az üzletek közti bolyongástól, beültünk egy mexikói étterembe burritot enni. Nem volt rossz, bár erre csak akkor jöttem rá, amikor már a felén túl voltam, köszönhetően annak az arczsibbasztó narancssárga szósznak, amit csak úgy, mindenféle figyelmeztetés nélkül a pincér egy laza csuklómozdulattal az asztalunkra helyezett a zöld és a piros mellé. Hát az valami borzalmas volt. Nem győztem szürtyölni a hibiszkusos vizem, azt hittem, nem maradok meg, még jó, hogy csak az egyik tortillám szélére kentem belőle. Miután végeztünk, a srác még meg is jegyezte...
Pincérsrác (vigyorogva): Látom, fogyott a szószból. Erős, mi?
Nory (összerezzen a rémes emlékek hatására): Úgy is mondhatjuk. De egész pontosan mi van benne?
Pincérsrác (vigyora egyre szélesedik): Chilli. Csak chilli.
Meg anyád hogy van?
Ja, tegnap este meg, nem sokkal zárás előtt egy öregember épp a mi kávézónkat választotta ki "Az öregember és a lépcső - dráma három felvonásban" című magánszámának bemutatásához, nem kis pánikot okozva az élettelenül földön fekvős jelenettel a többi vevő között. Persze sejthettem volna, hogy ez lesz, Massimo pont aznap magyarázta el, mikor, hogyan és miért kell kitölteni a baleseti jegyzőkönyvet. Így aztán mire Jaci és az öreggel levő pasi felvakarták az áldozatot a földről, már toltam is az orruk alá a papírt angyali mosollyal, amit ők boldogan, szó nélkül kitöltöttek, majd ugyanilyen boldogan elfogyasztották az ingyenkávéjukat, és elégedetten távoztak, miután percekig hálálkodtak.
Ehh...
A nap zenéje:
Yerba Buena - El burrito
Jaci tényleg idegesítő... Egész délután azt a bizonyos húrt feszegette.
Jaci (fontoskodó képpel): Akkor én most csinálok néhány Frappe Lattét, te meg addig kiszolgálod a vevőket.
Nory (rezzenéstelen arccal): Elnézést, hogy mondod?
Jaci (pattogva beszél): Hát hogy én most...
Nory (pokerface): Mégis miről beszélsz? Egyrészt nincs itt senki kiszolgálnivaló. Másrészt meg látod, mi van ott kint az asztalokon?
Jaci (elbizonytalanodik): Ööö... bögrék?
Nory (bólint): Akkor esetleg tehetnél egy kört odakint.
Jaci (zavartan): Jó... De...
Nory: A Frappe Latte miatt meg ne aggódj. Majd megcsinálom. Te meg kiszolgálhatsz, ha lesz kit.
Ehh... Ezt még háromszor megpróbálta a nap folyamán, hasonló sikerrel, majd zárás után közölte velem, ha mindenki olyan lenne, mint én, milyen remek lenne minden nap. Nem akarom tudni, mire célzott.
A Charlotte Street csapatának egyébként nem elhanyagolható tagja Helen, a hajléktalan nő, aki minden este pontban öt perccel zárás előtt megjelenik, hogy letakarítsa és halmokba rakja a kinti székeket és asztalokat. Cserébe megkapja az aznapi újságokat, amit aztán elvisz a nem tudom hova és ott kap érte pénzt. Néha megkapja az aznap lejáró szendvicseket - de válogatós ám, mert vegetáriánus -, gyümölcsleveket, meg sütiket.
Hétfőn adtam neki az újságjai mellé egy limited edition könyvet, ami a The Times-hoz jár (Wilkie Collins - The Moonstone), azóta lelkesen gyűjt nekem cikkeket állatokról, könyvekről, meg könyvtárakról, mert persze azonnal kifaggatott, hogy engem mi érdekel, meg mit tanultam és hasonlók. Komolyan már én érzem cikinek.
Ja, és tegnap találkoztam Massimoval. Egész délután gondolkodtam, hogy miért olyan ismerős, mikor még sose láttam. Aztán beugrott. Hát úgy néz ki, mint Joey a Jóbarátokból. Joey doesn't share food. Viszont Massimo nem beszél túl sokat. Interperszonális kommunikációja főleg a hümmögés, a dünnyögés és némi sóhajtozás tetszőleges váltogatásában merül ki. Egy élmény lesz vele együtt dolgozni, én már látom.
A nap zenéje:
Na, megvolt a maestro vizsgám... Rettenetes volt. Én ilyen rémes cappuccinot még az életben nem csináltam, még akkor se, amikor még csak trainee voltam. Ezen kívül egyébként minden más jó lett, még a teszt is könnyű volt, de ez a vacak ez automatic failure, see you next time, thanks, bye bye.
Utána mentem is rögtön Paulinához panaszkodni, aki szerint persze ez egyáltalán nem jelent semmit, ne aggódjak.
Ehh.
A Charlott Streeten ma volt az első napom. Manu egy "Heyyy Nora-san" kiáltással a nyakamba ugrott, mikor beléptem az ajtón nem kis megrökönyödést váltva ki a vendégekből. Aztán találkoztam Jacival, akire tegnap Manu a telefonos csevelyünk során csak úgy hivatkozott, hogy az "idegesítő brazil trainee" és Johannessel, aki pár hónapja még a House of Terror Fraser csapatának tagja volt, és remekül tudja utánozni Paulinát, amint fejhangon megkérdezi a vevőket, hogy eni-biszkit-or-máffín?. Egyébként azóta se értem, miért beszél ilyen fejhangon velük, mikor egyébként tud normálisan is.
A délután egyébként meglehetős eseménytelenségben telt. Meg is jegyeztem Johannesnek, hogy itt aztán tényleg szeretned kell a kollegákat, hogy el tudj viselni egy egész műszakot valakivel kettesben. Sokat sejtetően bólogatott, meg valamit dünnyögött arról, hogy mennyire sajnál, amiért két egymást követő napon is Jacival fogok zárni.
Kezdek aggódni.
A nap zenéje:
Gary Numan - Cars
Tegnap délután megérkezett a Boldi tesója... Az egy hetes nyaralásra csak a legfontosabbakat hozta (mármint nekünk): málnás pálinkát, mézes-meggyes likőrt, mindenféle kolbászokat, meg szalonnás izéket. Este rögtön el is vittük Kingstonba, hadd szokja a gyűrődést ugye az egy napos buszozás után, de előtte még rávettek, hogy kóstoljam meg a málnást, mert "az milyen finom". Először kétségeim voltak, ismerem én már az ilyet, de szerencsére ez tényleg nem az a fajta rémes, íztelen lötty volt, amit az emberek otthon kotyvasztanak, aztán előszeretettel kínozzák vele a barátaikat minden lehetséges alkalmat kihasználva.
Kingstonban aztán még utánaküldtem pár Pimmst, sört, meg vodkakólát...
Most meg úgy érzem, mintha a szemeim helyén aszaltszilva lenne. Remek lesz így dolgozni. Ha valaki hozzám mer szólni, ahhoz hozzávágok valamit.
Ja, és vettem tegnap egy cserepes petrezselymet. Ezzel lényegében halálra ítéltem egy ártatlan növényt. Bár reménykedem, hogy azért egy hétnél tovább húzza.
A nap zenéje:
Donovan - Sunshine superman ... feküdnék a fűben, olvasnám a könyvem, innám a Pimmsem, sütne a nap és virágillat lenne. Közben valahonnan ez a zene szólna.
Egyesek annyira nem képesek a sorok között olvasni...
Roppant intelligens nő (fontoskodó képpel): Elnézést, zárva vagytok?
Nory (a szétbontott kávéfőző mellett áll és tálcát súrol): Igen.
Roppant intelligens nő: De kérhetek egy cappuccinot?
Nory (lassan, tagoltan): Zárva. Vagyunk.
Roppant intelligens nő: Szóval akkor nem?
Nory (jelentőségteljesen néz): ...
Honnan jönnek ezek? És hogy maradtak eddig életben ennyi aggyal?
Jennifernek egyébként a mai volt az utolsó napja. Hétvégén megy vissza Svédországba. Már persze ha visszatalál, ami hiányos földrajzi ismereteit tekintve - szerinte Hungary az Olaszországban van, a Czech Republic meg amerikai állam - ez elég nagy kihívás lehet szegénynek. Lehet, hogy mikor Londonba jött, nem is ide készült, hanem valahova Brazíliába.
Ja, és amúgy meg örülök, hogy az a fodrász nem hívott vissza hajmodellnek, nemrég ugyanis Jennifer esett áldozatul egy ilyennek...
Jen (igazgatja a haját jobbra-balra): Most nézd ezt a fru-frut. Nem túl rövid?
Nory (kétkedve méregeti a hajremeket): Hát... Nem is tudom. Olyan vagy, mint a Bettie Page.
Jen (nagyra meresztett szemekkel): És az jó?
Nory (diplomatikusan): Hát, kinek mit jelent az, hogy jó. Ugye.
Jen: De szerinted hülyének nézek ki ezzel a hajjal?
Nory (gondol): Nem a haj itt a gond...
Nory (mond): Jajugyanmármértmondod, na, nekem most dolgom van, szia.
A nap zenéje:
The Hollies - The air that I breathe
Úgy látszik, az izgalmas regények nem utazáshoz valók... Reggel munkába menet annyira beletemetkeztem a könyvembe (The man in the brown suit), hogy elfelejtettem leszállni a Piccadillyn. Már a Leicester Square-en állt a vonat, mikor feltűnt, hogy mintha nem ott lennék, ahol kellene. Ehh...
Később meg felhívott a Jennifer, és elhaló hangon közölte velem, hogy nem érzi jól magát, ő ma inkább kihagyná ezt a dolgozás témát. Remek. Közel egy órát töltöttem a telefonon, hogy találjak valakit helyette. Persze közben elkezdtek özönleni mindenhonnan a koffeinhiányos őrültek, pedig ezidőtájt jóformán soha nem jön senki, délben kiderült, hogy senki nem kezd délben, pedig amúgy minden nap jön valaki, így aztán amikor fél 1-kor megjelent a helyettesítő, Barista in training feliratú pólóba és zavartan elmotyogta, hogy ez a második napja a kávézóban, valahogy egyáltalán nem könnyebbültem meg.
De szerencsére ez már nem csak az én bajom volt, délutánra ugyanis Vero volt beosztva, aki nem kis pánikrohammal vette tudomásul, hogy a lemon cheesecake még nincs felvágva, sőt, a csokitorta még ki sincs véve a fagyasztóból. Egyébként nem értem, mit volt úgy oda. Amikor egész idő alatt az ajtón kívül áll a sor, a staff meg Valentinából és a vevőkhöz rettegve szóló Iriából áll, nyilván nem fogok nekiállni tortaszeleteket vagdosni.
Tegnap este amúgy megnéztünk a Benjamin Button különös életét. Érdekes volt, meg látványos, meg minden, bár meg kell jegyezzem, én továbbra se vagyok oda a lehangoló filmekért, amiktől még másnap is rossz a kedvem.
A nap zenéje:
What Made Milwaukee Famous - Sweet Lady
Ahhoz képest, hogy titok...
Manu (jókedvűen belerikkant a telefonba): Hallottad már a híreket?
Nory (primadonnás hanghordozással): Tekintve, hogy rólam szólnak, igen nehéz lett volna nem hallani.
Hát, ez van. egyébként Manu boldog, hogy újra együtt fogunk dolgozni, én is örülök, hogy végre egy csendes helyre kerültem, aztán majd meglátjuk, mi lesz.
Ja, meg leszólított egy csaj az utcán, csak hogy közölje velem, milyen cuki a cseresznyés esernyőm. Ehh...
A nap zenéje:
James Hunter - Carina
|Piros pont érte Norynak | |
Ha valaha is olyan kijelentést tettem volna, hogy "velem soha nem történik semmi", akkor azt most visszavonom... És én még azt hittem, hogy az, hogy múltkor arra értem be a kávézóba, hogy olvad ki a fagyasztó, nincs áram és egy egér rohangál a raktárban, az valami. De most, hogy már titkos ellenségem is van és mindenféle intrikák és cselszövések áldozata is vagyok, egy szétolvadt citromtorta és egy veszett rágcsáló semmi.
Ja, és ráadásul épp a The secret adversary-t olvasom, több, mint gyanús, mondhatnám.
Történt ugyanis, hogy valamikor a hét elején volt egy vevőm, aki finoman fogalmazva is tuskó agyhalottként viselkedett míg a rendelését leadta, végig pattogott valami miatt, a számláját követelte, amikor pedig még nem is fizetett, majd amikor még ezzel sem sikerült kizökkentenie a nyugalmamból, lila fejjel közölte, hogy ez a kiszolgálás teljességgel elfogadhatatlan, azonnal mondjam meg a nevem, nem mondtam, meg különben is, miért nem hordom a House of Fraserben kötelező névtáblámat, mert még nem kaptam, és hogy ez tűrhetetlen, aztán csapkodva elviharzott azzal, hogy most rögtön felhívja a Nero igazgatóját, én meg "mehetek vissza a balettbe ugrálni". Igaz, nem pont ezekkel a szavakkal.
Andy Wilson, az igazgatónk, persze kiállt mellettem, és biztosította Mr. Öntelthólyagot - aki egyébként valami fő-fő-fő izé a Fraserben -, hogy én vagyok az egyik legelragadóbb teremtés, akivel valaha találkozott - megjegyzem nem találkoztunk még egyszer se -, de szerintem ez csak olaj volt a tűzre, mert a fő-fő-fő izé ezek után azt követelte, hogy engem azonnali hatállyal rúgjanak ki.
Ehh. C'mon asshole. Go and get a life.
Paulina teljesen le van törve, mert a botránytól tartó Gianfranco azt a megoldást javasolta, hogy tegyenek át egy másik shopba, Andy Wilson egyet is értett vele, így aztán augusztusban megyek Manuhoz a Charlotte Streetre, és hogy én mennyire fogok hiányozni, meg jaj, most mi lesz. Egyetlen öröme, hogy múlt héten elkezdtem betanítani Valentinát a munkára, biztos, ami biztos alapon, mert akkor meg épp Alessio volt távol egy hétig, kúrálni a swine flu-ját, így legalább nem marad shift leader nélkül újfent.
Este aztán elmentünk a csajokkal, meg Peterrel, aki valójában nem Peter, de mi csak így hívjuk, mert igazi neve (Piotr) leginkább nyelvtörő, szóval elmentünk a szokásos pubunkba, ahol a staff meetingeket is tartani szoktuk. Ezúttal Gaymers körte cidert ittam, első és egyben utolsó alkalommal, legyen elég róla ennyi. Viszont pénteken itt voltunk Ursulával pimmsezni, és bár a mentalevelet kispórolta belőle a pultospasi, de rakott bele almát, amit eddig még nem láttam sehol. Ráadásul az egyiket ingyen kaptuk, biztos nagyon szépen pislogtunk rá.
A nap zenéje:
Armand van Helden - NYC beat
Ursula
Ursula ma azon kesergett, hogy ő az egyetlen, aki kilóg a családjából... Az anyja beszél oroszul és franciául, ráadásul hamarabb elvégezte az egyetemet Oxfordban, mint szokás, a nővére most fejezte be a szociálantropológia tanulmányait a London Universityn, pedig még nincs 21 se, meg az apjával is volt valami hasonló, de ott már elvesztettem a fonalat, míg bánatára ő, Ursula, itt dolgozik a kávézóban és még pénzt is szinte alig kap érte.
Ursula
Amikor felhívtam rá a figyelmét, hogy bár lehet, hogy a családjában szokás ez a "mindenhol előbb végzünk, mint az átlag" felfogás, de ő meg énekel, gitározik, és most adta ki az első lemezét, felcsillanó szemekkel rám nézett és annyit mondott, "Ja, tényleg".
Hogy tud valaki megfeledkezni arról, hogy már majdnem híres?
A nap zenéje:
Ursula Rose - Rationalise... imádnivaló.
Szünetben kiültem a kávézó "kerthelyiségébe" (utcára kipakolt asztalok és székek), hogy a jó levegőn - már amikor sikerül kifogni, hogy nem épp két oldalról dohányzik valaki- olvassak egy kicsit... Már épp végeztem a paradicsomlevesemmel, amikor megjelent Milo, és felajánlotta, hogy majd ő segít bevinni a könyvem, én csak vigyem a tálcát. Két lépés után kiejtette a könyvjelzőmet, és a következő mozdulattal át is gyalogolt rajta. Felhívtam rá a figyelmét, hogy ezzel nem igazán segít. Válasza egy bárgyú vigyor volt.
Ehh...
A nap zenéje:
The Housemartins - Me and the farmer
Fesztivál
Tegnap volt a Sky Fest...Szabadtéri koncertek, vidámpark, sörsátor, büfésor, szóval ilyen tipikus fesztivál izé. Az eső persze szakadt, de minket ez nem tántoríthat el ugye, főleg, hogy úgy hirdették, 75%-os az eső lefedettség. Ott aztán némiképp meglepődve konstatáltam, hogy ez alatt valószínűleg azokat a ronda kukazsákruhákat értették, amit lelkesen osztogattak mindenkinek. Ők amúgy rain ponchonak nevezték, de ez semmit nem változtatott a tényen, hogy végeredményben mindenki egy ronda műanyag zacskóban rohangált...
Nory (aggódó arccal húzgálja magán a zacskót ide-oda): Nem is akarom tudni, hogy nézhetek ki ebben a bigyóban...
Boldi (legyintve): Ne aggódj, pont ugyanúgy, mint mindenki más.
Nory (elhúzza a száját): Na, pont ettől féltem.
Kaptunk egyébként valami kupont is a bejáratnál, 7 fontot ért, ebből hatot később el is költöttünk a Thai gyorsbüfében valami sárga szószos izére, amitől aztán fél este zsibbadt az arcom, annyira túladagolták benne a thai yellow paste nevezetű rettenetes gyömbéres szörnyűséget. Fánkot kellett volna ennem, vagy burgert. Azt talán nem lehet elrontani.
Körhintáztunk is egyébként, tiszta félelmetes volt. Mindenki sikoltozott meg minden. Mindeközben én aggodó arccal szorongattam a recsegő ülés szélét és azt számolgattam, vajon hova fogunk becsapódni és az majd milyen lesz. Végül aztán nem lett semmilyen, de megfogadtam, hogy többet ilyenre én fel nem ülök, mert ez egy hülyeség.
Ja, viszont gumicsizma az nekem kell... Na, nem mintha olyan gyakran járnék ilyen fesztiválokra, de hát just in case. Sose nem lehet tudni.
A nap zenéje:
Will Young - Your game ... ő volt a fesztivál mai fő látványossága. Én még csak azt se tudtam egész a mai napig, hogy a világon van. Khmm...
Maestro
Érdekes beszélgetésem volt ma délután a Paulinával... Azzal kezdte, hogy amikor idekerültem, nem gondolta volna, hogy ennyire jó leszek abban, amit csinálok, de utólag arra a következtetésre jutott, hogy ez valószínűleg csak a Lubos rossz hatása volt. Biztosítottam, hogy azért a Lubos se ennyire rettenetes, vagyis igen, csak engem igazából nem érdekel, de én ilyen vagyok. Ha bekerülök egy új környezetbe, az első héten csak megfigyelem az embereket, kiismerem, mi hogy működik, anélkül, hogy túlzottan bármibe is belefolynék. Ettől leszek én ott jó, ahol más talán nem.
Igazat adott nekem, bár azt is hozzátette, hogy pont ez miatt ő kételkedett benne, hogy én alkalmas lennék shift leadernek, ilyen hozzáállásal, de aztán mégis meggyőzte magát, hogy kipróbálni épp ki lehet, azzal nem árt senkinek, és aztán az elmúlt két hétben teljes mértékig meggyőztem arról, mekkora hiba lett volna engem "veszni hagyni".
Ezek után most ott tartunk, hogy augusztus első hétfőjére foglalt is nekem egy időpontot a maestro vizsgára, amit ha sikeresen elvégzek, akkor egy rövid tanfolyam után nekem is lehetnek tanítványaim.
De jó nekem.
A nap zenéje:
Brother Nolan - Coconut girl
O'neills
Szombat este
20.35. Nory lázasan telefonál az Oxford Streeten, ki hol van, honnan jön, merre megy.
20.40. Veroék megérkeznek a 4-es kijárathoz, a társaság örömködik egymásnak, közben a gyalogos forgalmat igencsak akadályozzák.
20.45. Ursula kijelenti, hogy nem akar jönni, mert nem hozott magával másik ruhát, mire Nory felveti, ha már úgyis itt a H&M, vegyen gyorsan valamit, majd holnap visszahozza. A másik lány szerint ez ciki, inkább jön, ahogy van, mondván, úgyis sötét lesz.
20.48. A társaság elindul a Leicester Squarre. Páran már a lépcsőn elvesznek.
21.00. Leicester Square. Petra vezeti a csapatot az O'neills pub felé. Tíz méter után bebizonyosodik, hogy fogalma nincs, merre kell menni.
21.10. Némi helyreigazítás után a csapat megérkezik a pubhoz. A helyzet ennek ellenére reménytelennek tűnik, mert Vero, Lorenzo és Ursula beveszik magukat a pub melletti boltba némi nasi reményében.
21.25. Pub. Felső emelet. A zenekar lázasan készülődik, Nory és Boldi vacsit rendel, bár asztal híján vélhetőleg állva kell majd enniük.
21.27. Mindenki lázasan rohamozza a pultot.
22.50. Kezdetét veszi a koncert. A zene igen jó. A társaság felváltva hol táncolni megy, hol a tetőre dohányozni. Itt aztán Boldi összefut valami Harry Potterrel, akivel együtt dolgoztak még másfél éve. Ennek örömére Harry és barátja csatlakoznak a csapathoz.
23.04. Noryt leszólítja egy spanyol srác és beszélgetést kezdeményez vele. Pár tiszteletkör után megkérdezi, hogy Nory honnan valósi, de miután harmadjára sem tud rájönni, mi lehet az a Hungary, inkább hagyja az egészet a fenébe. A lány megkönnyebbül, mikor végre megszabadul tőle.
23.40. Fogynak a Guinness-ek, mindenki táncol, Nory tizenkét centis sarkú cipőben ugrál a zenére. Ehh...
00.37. Vero és Lorenzo búcsút vesznek a többiektől. Romantikus filmbe illő történetüket (9 éve találkoztak itt Londonban, egy kéthetes nyelvtáborban, utána, bár nem laktak messze egymástól Olaszországban, nem látták egymást egész addig, míg Lorenzo pár hete ki nem jött) valahol máshol folytatják.
00.56. A spanyol srác csak nem adja fel, ezúttal új taktikával veszi célba Noryt. Miután a "Te Londonból való vagy?" kérdésre igenlő választ kap, megállapítja, hogy akkor a lány nem lehet más, csakis angol. Nory közli vele, hogy sajnos most dolga van, majd látványosan átül egy székkel arrébb. Úgy tűnik, a srác nem veszi a lapot. Vigyorogva várja, hogy Nory ismét ráérjen.
01.12. Bebizonyosodik, hogy Nory még ilyenkor se tud a munkájától megszabadulni. Beszédbe elegyedik ugyanis Harry Potterrel, aki a Starbucks lelkes alkalmazottja, így aztán a téma más nem is lehet, mint kávék és hülye vevők.
01.20. A jókedv továbbra sem lankad, Nory és Petra táncol, a pubban mindenfelé részeg angol lányok hevernek, vagy épp kúsznak négykézláb fel a lépcsőn a kis virágos koktélruháikban.
02.00. A zenekar befejezi a koncertet. A zene immár valahonnan máshonnan szól, de ez továbbra se szegi kedvét senkinek.
02.34. Nory, Boldi, Harry Potter és barátja haza indulnak. Nory az első adandó alkalommal lecseréli a cipőjét egy kényelmesre. Tekintve viszont, hogy az meg beázik az esőbe, az eredmény nem épp kielégítő.
03.09. Rövid várakozás után Nory és Boldi már az éjszakai buszon ül. Kókadozik. Elalszik, felébred, elalszik. Megfagy. Felébred.
04.12. A kellemesnek nem mondható buszozás után hazáig küzdenek az elemekkel, úgy mint eső, szél, rozoga esernyő és beázós cipő.
04.26. Nory az ágyba dől.
09.43. Ébresztő. Persze nem szándékos, de túl világos van, meg a madarak se bírnak magukkal, így aztán Nory nem tud tovább aludni.
10.02. Nory a gépe előtt ül, kevergeti a kávéját és egy zacskó kekszet piszkálgat. Megpróbál nem gondolni rá, hogy nemsokára még dolgoznia is kell menni.
A nap zenéje:
Blondie - One way or another... a tegnapi buliról.
Pub
Tegnap este elmentünk a közeli O'neills pubba... Élő zene is volt, bár ez most nem az a jóféle pubos, hanem valami egészen érdekes, az a fajta, amiben az énekes teljes erőből végighörgi és üvölti az estét, minden különösebb ok nélkül. Pedig amúgy jó zenék voltak azok, Sheryl Crow, AC/DC, Franz Ferdinand meg ilyenek, de a többségére alig lehetett ráismerni.
Persze beszélgetni se lehetett, mert nem hallottam szinte egy kukkot se. Így aztán mindenre csak lelkesen bólogattam, meg vigyorogtam, közben meg reménykedtem, hogy a pasim nem épp azt ecseteli, hogy talált magának valaki mást, akivel minden téren jobban össze illenek és jövő héten már össze is költöznek, én meg legyek szíves holnap elhordani a vackaimat.
Később aztán bebizonyosodott, hogy engem öt percre se lehet egyedül hagyni...
Pasi (a Nory melletti üres székre mutat): Mit szólnál, ha én ide ülnék?
Nory (előbb a székre, majd a pasira mered): Valószínűleg semmit.
Pasi (diadalmas képpel): Akkor ideülhetek?
Nory (a táncoló tömeget nézi közben): Nem. Foglalt.
Pasi (hápogva): De azt mondtad, nem szólnál semmit.
Nory (ránéz, nagyokat pillogva): Na de ha már így megkérdezted...
Ehh...
Ma reggel meg olyan 10 óra körül a Boldi bejelentette, hogy ő akkor most elmegy tejet, meg kenyeret venni. Már épp kezdtem volna furcsállani, lévén, hogy ilyen még nem fordult elő ilyen kora reggel - mármint neki kora, nem nekem -, aztán rájöttem, hogy névnapom van.
A nap zenéje:
Sheryl Crow - All I wanna do
Szendvics
Azt hiszem, a hülyék elől nincs menekvés, megtalálnak bárhol...
Nagydarab nőszemély (megrohamozza Noryt, aki épp a visszajárót számoja egy vevőnek, és ráreccsen): Hol a paninim? Már jó ideje várok rá.
Nory (felpillant): Jó, mindjárt megnézem.
Nagydarab nőszemély (ráordít Noryra): De nekem most kell. Azonnal. Különben is már biztos hideg.
Nory (kiveszi a paninit a sütőből, tányérra teszi és mosolyogva odanyújtja a nőnek): Igen, a sütőnk 200 fokos, biztos kihűlt ott az a szendvics. Esetleg betehetem a mikróba.
Nagydarab nő (lila fejjel megfordul és elcsörtet): ...
Nekem se voltak túl jó jegyeim fizikából, de ez azért már túlzás...
A nap zenéje:
Noisettes - A little destruction