Lovely
Nahát, ez a Mr. Marcus... Nem tudom, mi lelte, de ma lelkesen viccelődött és közben a karomat csiszatolta, meg lovely, meg hogy see you next week. Ahhoz képest, hogy múlt héten meg alig mert rámnézni... Hmm...
Mondanám, hogy ehh, pasik, meg jellemző, de ilyet még én se éltem...
Mindenesetre elakadt a szavam. Nekem. Haha.
Este aztán Sam akkorát borult a lépcsőn, hogy tíz percig csak ontotta a könnyeket. Persze Zoe se akart lemaradni, úgyhogy ő meg később azért kezdett visítani, hogy autóval menjünk a numberworks clubba. Remek volt. Jobb ötlet híján felhívtam Alisont, hogy hát akkor most mégis mi legyen, de persze az ordítástól egy büdös kukkot nem hallottam, mert akármerre mentem, Miss Drama Club csak jött utánam és kitartóan gyakorolta a magas C-t. Végül, mielőtt az utolsó idegszálam is elpattant volna, betoppant Paul, mint valami hős lovag, kocsiba vágta a kis zajforrást és elporzottak, utukat csillag vezérelte, meg ilyesmik. Thanks.
A nap zenéje:
Scouting For Girls - She's so lovely
Lunchbox
Délelőtt elmentem a dokihoz... Na, nem a betegség miatt, azzal nem is merek próbálkozni. Csak a gyógyszeremet akartam feliratni. Persze egyből közölték, hogy majd két hét múlva jöjjek, mert a nurse addig szabadságon van. Mikor mondtam, hogy nekem addig nem ér ez rá, akkor kitalálták, hogy menjek át a family planning clinicbe. Persze valami teljesen lehetetlen időpontban, valamikor estefelé. Ekkor vettem elő a gyerekkel vagyok esténként kártyát. Úgy látszik itt ez a kulcsmondat, mert erre egyből felajánlotta a recepciós nő, hogy akkor majd ő beszél az orvossal, megszerzi a receptet és holnap reggel mehetek érte. Na. Hát erről van szó.
Pault amúgy hétfő óta itthon eszi a fene. Faragja a szegélyléceket a parkettához, mert amit a parkettás csinált, azt két nappal később fel is feszegette, mondván, hogy yukky, pedig előtte fél nappal még ott nice-ozott rá.
Már kezd idegesíteni a jelenléte. Semminek nem tudok nekikezdeni, mert egyrészt folyton útban van, másrészt teljességgel felesleges lenne bármit is csinálni, mivel fél óra múlva úgyis csak összedisznózná a terepet újra. Így most három napja csak ücsörgök fent a szobámban, ami alapvetően nem egy rossz dolog, de azért mégis kicsit kellemetlen, elvégre nem ezért fizetnek, vagy mi a szösz.
Este meg, amikor lementem vacsorázni, éppen izzították a zseblámpáikat, mert indultak a parkba megkeresni Sam táskáját, amit még délután hagyott el, amikor az osztálytársaival ott játszottak. Miután jól kiosztották szerencsétlen, amiért mindig elveszt valamit, nekivágtak a viharos éjszakának. Eredmény persze semmi. Alison teljesen odavan, hogy micsoda veszteség, pláne az új lunchbox. You know it was a thermos as well. Hát hogyne.
A nap zenéje:
James Morrison - This boy
Can you... ?
Can you sleep in a wheelchair?... Avagy, beszélgessünk hét-nyolc éves gyermekeinkkel reggeli közben. Nem is csodálom, hogy ez a kettő olyan, amilyen, amikor Alison folyton ilyesmi témákat vitat meg velük. Amikor meg éppen nem, akkor az emésztőrendszert élethűen ábrázoló óriásposzteren mutogatja, merre halad éppen a pirítós, vagy kinagyított vírusokról készült képet tol az arcukba, hogy lássák, mi tenyészik bennük, amikor így köhögnek.
A múltkor meg Sam azt kapta házi feladatnak, hogy írjon fogalmazást arról, what is important in a family and why. Alapvetően szerintem ez egy jó téma, lehet rajta gondolkodni, érdekes, meg minden. Na persze nem ezeknek, amikor Zoe hét évesen még mindig ott tart, hogy a legfontosabb dolog a watching telly. Sam már némiképp árnyaltabban látja a helyzetet így közel a kilenchez, mert szerinte fontos to be nice. Csak tudnám, akkor meg miért undok... Ehh... Gyerekek.
Zoe meg reggel még a szokásosnál is rémesebb volt. Tíz percen át visított, bőgött és sikoltozott, hogy nem akar iskolába menni. Paul kivételesen nem ment dolgozni, így remek közönséget biztosított neki a mai műsorhoz. Eddig még nem esett le neki úgy látszik, hogy minél jobban ölelgeti és pátyolgatja, Miss Drama Club csak annál jobban ordít. Na, de ki vagyok én, hogy felülbíráljam Szuperaput?
Délelőtt aztán itt volt egy Boborján szerű pasi beállítani az internetet. Nagyon professzionálisan adta elő. Először Paul laptopjával ücsörgött a hálószobapadlón, aztán a gyerekszobában gyötörte a gépet, majd az én laptopommal fetrengett az előszobában, aztán kezdte elölről a sort, de valahogy nagyon nem nagyon akart menni neki ez a jelszóbeállítós, router konfigurálós dolog. Végül aztán három és fél órás gigászi küzdelem után, mialatt elfogyasztott közel fél liter teát, elégedetten megcuppantotta a fogszabályozóját, legyűrte a felhajtott kardigánujjakat és bejelentette, hogy kész, végzett és még baromi büszke is volt magára. Továbbra is fenntartom, hogy az angolok furcsák.
Ez a kórság meg még mindig tart. Este kaptam a Zsófitól C-vitamint. Remélem, ez majd használ valamit, mert az előbb, amikor fuldokolni kezdtem, kishíján beszippantottam a kispárnát. Persze felételezem, ez itt még mindig nem elég ok arra, hogy egy doki színe elé járulhassak.
A nap zenéje:
Mika - Lollipop... sucking too hard on your lollipop... Amúgy tudtátok, hogy csak a gömbölyű nyalóka lollipop? A lapos az jolly. Ahogy az öreglány is jolly, aki reggelente az iskolánál egy táblával kiugrál az autók elé.
Book club
Megemlítettem Alisonnak, hogy mióta a Julinak english boyfriendje van, azóta rohamosan fejlődik az angoltudása... Erre rögtön felcsillant a szeme, hogy hát akkor nekem is kell egy. Vagy legalább egy english cimbi. Egyből gondolkodóba is esett, hogy honnan is kéne olyat szereznem. Végül arra jutott, hogy csatlakoznom kellene egy book clubhoz. Remek. Már csak azt kéne kideríteni, hogy olyan hol van itt a közelben és egészen pontosan mi is az.
Egyik kedvenc könyvemben egyébként, az Adrian Mole és a tömegpusztító fegyverekben szintén volt book club. Ott heti rendszerességgel összejártak és minden alkalommal megvitattak egy adott könyvet, amit az egyik tag választott ki elolvasásra. Ez már akkor is tetszett. De ami clubot eddig a neten találtam, azok mind csak arról szóltak, hogy vegyek ilyen-olyan könyvcsomagot, meg fizessek elő készülő könyvsorozatokra. Persze, aztán olvasgassak itt egymagam és beszéljem meg az élményeimet a pókkal, amelyik időnként feltűnik a szobámban.
Szerintem majd erre a dologra rákérdezek az itteni könyvtárban. Elvégre mit mondott mindig a Vass Csabi? Ha valamit nem tudsz, kérdezz meg egy könyvtárost. Persze lehet, hogy ezt nem is ő mondta... Na, mindegy, attól még az ötlet nem rossz.
Délután megint találkoztam Mr. Marcussal. Még mindig a szíjúlétörnél tartunk... Ellenben a kollegájával, ismét beszélgettem about the weather.
A nap zenéje:
KT Tunstall - Suddenly I see
Legalább...
Nem érzem jól magam... Hangom sincs, ellenben hőemelkedésem annál inkább, ráz a hideg a pléd alatt. Persze ez is nyilván a kölkök miatt van. Három hete köhögnek folyamatosan, csoda, hogy eddig nem lett tőlük semmi bajom, pedig múlt héten már Pault és Alisont is utolérte a járvány.
Tegnap a Boldival átmentünk Actonba, jóféle söröket inni. Asszem ez akar valamit. Hmm... Legalábbis nagyon feszegette a témát, hogy ma este áthívhatnám teázni, meg hasonlók. Ja, teázni, meg leginkább hasonlók... Ehh... Mindezt közvetlenül az után, hogy közölte, nyugodtan tegyem csak a kezemet a lábára, ha nem tudok vele mit kezdeni. Egyébként létezik olyan, akinél ez a fajta szöveg bejön? Ja, és a hajamat is fogdosta. Azt különösen utálom...
Mindenesetre a sör legalább jó volt. Már szerdán felfedeztük a Zsófival, hogy az Ecaussines Fruit Beer egy remek belga találmány. Kicsit ugyan műanyag cseresznye ízű - málnás sör lévén ez külön érdekes -, de egyáltalán nem érződik rajta az a fonnyadt sör íz, amit mondjuk a Nethergate Umbel Magna esetében a hozzáadott koriander se tudott elnyomni. Az egy ritka nagy melléfogás volt. Részükről, hogy kitalálták, meg részemről is, hogy nem öntöttem azonnal ki, amint a nyelvemet érte az a rettenet. A Cains Fine Raisin Beer nem volt különösebben se jó, se rossz. Mazsola íze volt, aztán ezzel ki is fújt.
Banánosat akarok... Megint... Még mindig...
Amúgy meg én se vagyok fából... Szeretem a teázást is... Khmm...
A nap zenéje:
Os Incriveis - Vendedor de banana
Waiting...
Tegnap a Boldi elhívott pubozni... El is jött értem, meg minden. Na, nem mintha olyan sokat kellett volna jönnie, itt lakik három házzal arrébb. Mindenesetre hozott csokit, hogy megfelelő legyen a szeretethormon szintem. Ő mondta, nem én.
Ja, Mr. Marcus amúgy még mindig ott tart, hi, meg see you later. Tegnap is ott gubbasztott vagy negyed órán át egy nyamvadt virágládán, amíg én arra vártam, hogy a kölkök kilabdázzák végre magukat. A másik fit for sport instructor kétszer is odajött hozzám beszélgetni, mialatt ő csak ücsörgött ott és vigyorgott, ha néha-néha odanéztem... Ehh...
A nap zenéje:
Jack Johnson - Sitting, waiting, wishing
Guy Fawkes
Tegnap elmentünk Notting Hillbe...
Megnéztük a Portobello Marketet.
Ide nekem az összeset...
Biztos szép volt... Néha, amikor a tömeg kicsit szétoszlott és épp nem sodort magával, még néhány teáskannát is láttam.
Na, ebből is egy párat... vagy akkor már legyen mind...
Délután átsétáltunk Sheperd's Bushba pubozni. Szerencsére ott is van Wetherspoon, így folytathattuk a további ale kóstolgatást.
A Spinning Dog Mutley's Pit Stop úgy ahogy van szörnyű. Büdös, zavaros sárga és nem hogy nem citrusos, de szerintem ilyen íze lehet a kutyapisinek. Az Arkell's 3B már jobb volt. De azóta se tudom eldönteni, hogy valójában most akkor tetszett, vagy nem. Tényleg nutty finish, meg minden, de valami mégis furcsa volt. Míg ittam, kimondottan borzasztó volt. Aztán lenyelés után fél perccel jött az átható dió íz. Érdekes... A Moorhouse' Black Cat volt a mai utolsó. Ez is valami citrusos találmány, mármint hivatalosan a leírása szerint. Ennek ellenére egy az egyben olyan íze volt, mint egy cigi után ivott natúr kávénak. Még a szín is stimmelt. Teljesen fekete volt.
Este aztán jól lemaradtunk a Guy Fawkes féle ünneplésről, mert haza kellett jönnöm őrizni a kölköket, amíg a szülők szórakozni vannak. Mindenesetre azért kárpótoltuk magunkat. Hajnalig kekszeztünk meg sütiztunk a szobámban a Zsófival és a Melindával, közben a Brizsitdzsónszra visítoztunk, amit Alisonék gyűjteményéből oroztunk el. Eredetileg az ő házimozijukon akartuk nézni, de az annyira hi-tech, hogy még bekapcsolni se tudtuk... Ehh...
A nap zenéje:
Jamie T - If you got the money
Második pint
Szerdán volt Halloween... A kölkök már reggel 7 előtt felkeltek töklámpást faragni Alisonnal. Délután meg ment a jelmezes trickortreat. Hozzánk is becsöngetett pár zombi, csontváz, meg drakula, Paul kötelességtudóan frászt kapott az összestől és hozzájuk vágott pár csokit.
Viszont később halloween buliba mentünk a Zsófi új lakótársaival. Az a Tibi egész jóféle. Asszem
én is az vagyok szerinte, mert ma elég arcpirító üzeneteket küldözgetett. Khmm... A másik srác, a Boldi, az olyan furaféle. De régebben ő is táncolt, tud főzni és teljesen odáig volt a csizmámért , szóval ő is rendben van.
Tegnap este meg átmentünk Actonba, a Red Lion and Pineapple pubba az ale festival végett. Persze jól átvertek, mert nem is volt 50 féle. Na, nem mintha egyből végig akartuk volna inni az egész kínálatot, de G. kinézett valami mazsolásat, meg mogyorósat, ami persze jól nem volt.
Wells Banana Bread Beer bezzeg volt, én abból kértem egy pintet először. Már a színe is nagyon tetszett. Sötétbarna volt, egy kis aranyszínű beütéssel. A banán csak halványan érződött rajta, de nagyon jól eltalálták az arányt. Nem volt benne az a fura műanyag íz, ami a banános cuccokra általánosan jellemző.
A második pint már annyira nem tetszett. A Smiles Cheeky Pint gyümölcsös-citrusosnak volt titulálva. Hát, nem is tudom. Engem öreganyám aluminiumkanalának ízére inkább emlékeztetett, amivel vasárnap reggelente mindig a kakaómat kavargatta.
A nap zenéje:
Gabriel Rios - Catastrofe