Levendula
Mit nekem eddigi tapasztalat, gondoltam egyet és megvettem ma azt a levendulát, amit nemrég 
már kiszemeltem magamnak...
A virágárus pasi persze ellátott mindenféle jótanáccsal, hogy ennyi víz, meg annyi fény, na de hát mit tudhatja ő, ugye.
Este aztán látványosan - "nézd, vettem neked ajándékot" - a pasimnak ajándékoztam, abban a csomagolásban - nejlonszatyor -, amiben megvettem, aztán mikor csak csodálkozva pislogott rá, a lelkére kötöttem, hogy a zöldség soha semmilyen körülmények között nem tudhatja meg, hogy nekem bármi közöm van hozzá.
Na, majd meglátjuk...
Egyelőre két hetet jósolok neki.
Holnap meg reggel 6-ra megyek dolgozni... A helyzet továbbra is változatlan. Hiába volt ma szabadnapom, nem segített az se. A holnapi napot már most, így látatlanban is utálom.
A nap zenéje:
Buddy Holly - Dearest
Pillanat
Eljött a pillanat... A pillanat, amikor azt mondom, többé már nem találok semmi élvezetet a munkámban. Persze már az is csoda, hogy eddig mindig úgy fejeztem be a műszakot, hogy a fárasztó kapkodás után mégis jókedvűen és lelkesen jöttem ki az ajtón, még szombat este 10-kor is.
De ma... Alig telt el fél óra a délutánból, amikor valami egy pillanat alatt megváltozott. Elég volt egyetlen megjegyzés az aktuális dear customer-től a tejeskávé tejhabosságára - hogy azt oda mért úgy, mert ő ugye már csak jobban tudja -, nézve, és kedvem lett volna odavágni a teli tejeskancsót, megdobálni a sorbanálló idiótákat a kezem ügyébe kerülő kávéspoharakkal, hozzájuk vagdosni a bögréket, leszórni a földre a hülye muffinokat meg croissantokat, szétlocsolni azt a milkshake-et, lecsapni a kötényemet a pultra és elviharzani a jó fenébe.
Komolyan mondom, én ezeket nem értem. Kint áll a sor már az utcán, az összes vevő három-négy fős csoportokban jön, aztán megrendel vagy három kávét, meg turmixokat, meg sütit, meg muffint, ja de meg még paninit is, de sütve ám, de hol a tej, mért nem hozom már, meg ő nem ilyen bögrét akar, hanem a másikat, de meg mért van a capuccinon ilyen kevés kakaópor, aztán meg felháborodottan hápognak, ha öt percig várni kell. A többi birka meg az utcáról ordít befelé, hogy micsoda customer service ez, meg miért kell már tíz perce ott állniuk. Hát menjen át egy másik kávézóba, és akkor ott majd nem kell. Ennyi esze legyen egy felnőtt embernek...
Még jó, hogy lesz ez az interjúm jövő héten... Először nem is nagyon érdekelt a dolog. Már nem is emlékszem, mikor jelentkeztem rá. A British Sky akármin belül hirdették, ahol Boldi is dolgozik, szóval elvileg nekem erről nem is lett volna szabad tudnom, vagy mi a szösz. Csak aztán ő rábeszélt, hogy adjam oda az önéletrajzom, bevitte, aztán most, hogy már el is felejtettem, kaptam egy levelet, hogy jövő héten mehetek az interjúra. Hmm...
Most tisztára odavagyok, hogy én ezt akarom... Főleg, hogy dupla fizetés, irodai munka és még hasonlít is arra, amit otthon csináltam. Ilyen health and safety izé meg food hygiene. Na meg ugye minden dolgozónak jár az ingyen konditerem... Már az is rámférne. Persze napi nyolcórás kávézózás után már annak is örülök, ha egyáltalán a metróig el tudom vonszolni magam, aztán meg haza, nem hogy pluszba megerőltessem magam, pláne ennyi pénzért. A legolcsóbb is havi Ł35, na meg ugye az admin fee, ami bár halvány fogalmam sincs mire jó, de Ł25.
Szóval fingers cross...
A nap zenéje:
Coldplay - Viva la vida
Karnevál
Na, a hétfői karneválról mégse maradtam le... Műszakot cseréltem Simonával, aztán délután 4-kor felpréseltem magam a metróra, utaztam negyed órát úgy, hogy az arcom végig valaki hónaljában volt, a lábamon meg ketten álltak, szóval az alaphangulat már ott megteremtődött, hogy úgy mondjam. Ez az egész felvonulós, zenélős dolog jóval alatta maradt az elképzeléseimnek, de legalább jövőre majd nem leszek annyira oda, ha arról lesz szó, hogy esetleg megint lemaradok.
Nekem valahogy az egész olyan elnagyoltnak tűnt, mintha nem szervezték volna meg rendesen. Jöttek a kamionok, szólt a zene, meg volt néhány táncos, de valahogy a jelmezek nem illettek össze, a tánc furcsa volt, meg úgy az egész ahelyett, hogy feldobott volna, inkább lelombozott.
Meg amúgy is érthetetlen volt az egész, hogy most akkor ki mit jelképez, meg képvisel, meg mittudomén. Hordozták meg rázogatták ott a brazil zászlót, meg a spanyolt - aminek egyébként tudtommal semmi köze az egész fesztiválhoz, mert ez karibi -, de az összes felvonuló valami afrikai bennszülöttre hasonlított, aztán jöttek ott páran egyiptomi jelmezben, meg piramisnak öltözve, de azok is ugyanúgy néztek ki.
Csak egy kamion volt, ahol igazi énekes volt, meg rendes táncosok. Ők valami esőerdő megmentését voltak hivatottak népszerűsíteni és én teljesen odavoltam a jelmezükért. Imádom a zöldet, minden mennyiségben... Meg azok a virágok. Na meg az a zene... Hmm...
Lubos szerint persze a rossz karnevál olyan, mint a ronda nő, ami ugye nem létezik, csak nem ittál eleget. Hát, nem tudom... Engem nem győzött meg... Főleg, hogy az újságban is azt olvastam, hogy itt halomra ölik egymást az emberek. Hülyék ezek, én mondom...
Ja, Sebastian is távozott a kávézóból... De ő azt hiszem, önszántából. Bár tudja a fene, a managernek legfőbb szórakozása csak úgy kirúgni embereket. Mindenesetre ma volt szerencsém találkozni az elsőszámú újonccal. Milo olasz, naná, és úgy néz ki, mint Puzzola a Szaffibó. Jövő héten újabb valaki jön. Kiléte egyelőre rejtély.
A nap zenéje:
Bezerra Da Silva - Eu sou favela
Guinness
Miután bezártuk a kávézót, sörözni mentünk Barborával és Manuval a Shakespeare's Head-be... Szokásomhoz híven Guinnesst ittam blackcurrant sziruppal, amire Barbora először csak nagy szemeket meresztett, majd miután megkóstolta, közölte, hogy visszavonja minden eddigi kijelentését arra nézve, hogy crazy lennék, csak mert olyanokat szoktam csinálni, hogy kókusz szirupot teszek a tejeskávémba, vagy narancsost a forrócsokiba.
Mindenesetre jól elszórakoztattuk egymást így hármasban, the weather was nice, szóval kint ücsörögtünk és élveztük a nemkávészagot.
Ma egyébként zsákmányoltam hat doboz gyümisalit, egy joghurtot, meg valami kuszkusz bigyót, amire azt hittem, hogy jó, de közbe quite horrible, szóval ezentúl nem fogok annyira lázba jönni, ha ilyen kerül a terítékre.
Igen, tudom, szánalmas, ha a nap fénypontja az, amikor kikerülnek a hűtőkből az aznap lejárós dolgok és lehet osztozkodni, ki mit tömköd a papírzacskóba. But who cares? Én biztos nem fizetek egy ilyen fél fogamra nem elég izére majd Ł3-t, ha egyszer megkapom ingyen is.
Tegnap meg O'neills pubban voltunk a Boldival. Megint volt koncert... Alapvetően nem lett volna az rossz, mert a zenei felhozatal az pont ilyen nekem való volt. De az énekes hangját sokszor alig hallottam, a zenéket néha már csak a vége felé ismertem fel, hogy ja, hát persze, ezt én szeretem, na de ez mi ez, meg aztán a gitáros Melák a bárgyú arckifejezésével olyan szinten volt röhejes - de most komolyan, hogy lehet eljátszani a Sweet child o' mine-t olyan fejjel, mint egy hároméves óvodás, aki most jött rá, hogy a fütyi az milyen érdekes játék -, hogy úgy igazából az egésztől elment a kedvem. Így aztán egész este csak a körtés cideremen élvezkedtem, persze a pultos csaj ebbe is belerondított, mert másodjára Bulmerst adott a Kopparberg helyett, ami ugye ég és föld, de én meg voltam olyan jófej, hogy emiatt nem pissed off, csak szép csendben visszavonultam a helyemre és megfogadtam, hogy ettől se kérek én többet semmit.
Ja, és lemaradtam a Notting Hill Carnevalról... Sőt, le fogok holnap is... Ehh... Maybe next time...
A nap zenéje:
Astrud Gilberto - Girl from Ipanema... zene a Portobello Roadról...
Black T-Shirt
Na végre... Három hét tréning után végre black t-shirt lettem, vagyis hivatalosan vége a trainee-ségnek, rendes barista lettem én is. Lubos már megrendelte az új uniformot, meg lesz fizetésemelés, meg minden, mint karácsonykor. Na jó, nem is, de majdnem. A pénz amúgy sarkalatos pontja volt az egésznek...
Lubos (vigyorogva): Hát, akkor gratulálok, mától vége a tréningnek.
Nory (szintén vigyorog): Hát, köszi... Mellesleg a fizetésemelést hogy gondoltad?
Lubos (terül a vigyor): Egyből a lényeg, ezt szeretem. Mit szólnál Ł5.90-hez? Elég?
Nory (felhúzza a szemöldökét): Nem, az nem elég.
Lubos: Hmm, de miért, mennyire gondoltál?
Nory (legyint): Azt most inkább hagyjuk, de legalább Ł6. Legalább...
Lubos (ravasz vigyort ereszt meg): Legalább... Hát jó, majd beszélek Gianfrancoval, ő a területi manager, úgyis ő fog dönteni...
Nory (elhúzza a száját): Aha...
Később aztán közölte, hogy amikor visszajön az egyhónapos amerikai nyaralásból - de jól megy már egyeseknek, na mindegy -, akkor szeretne előléptetni shift leadernek, csak gondolkozzak rajta nyugodtan, de ő azért megrendeli hozzá a könyvet, biztos, ami biztos.
Hmm... Hát jó.
Ja, amúgy Pablot is kirúgták. Remek... Pedig vele aztán tényleg senkinek semmi baja nem volt...
A nap zenéje:
Noah & The Whale - 5 years time
Bármit...
Bármit is csinálok, a kávétól képtelen vagyok megszabadulni... Mármint attól, ami a kezemre van ragadva, jobban mondva már bele is van épülve. Teljesen mindegy hányszor és hogy mivel mosok kezet, még csak nem is halványodik. Az előbb kipróbáltam Pencho kézmosóját is. Most már nem csak ronda, de még büdös is. Egyre jobb.
Lassan már úgy fogok kinézni, mint a cselédlányok a Csengetett M'lord?-ban, akikért a Mr. Teddy úgy odavolt. Kérges kéz, fénylő arc meg mosószappan szag. Remek kilátások.
Aida meg felmondott... Pénteken jön utoljára. Aaannyira sahhajnálomm... Persze azért még így ezt az utolsó hetet is sikerül neki kellőképp megnehezíteni. Most ugyanis kitalálta, hogy ő nem hajlandó dolgozni, meg felelősséget vállalni, meg ilyenek, felvette a barista in training feliratú egyenpólót és egész nap csak mosogatott. Közölte, hogy kávét a továbbiakban se lesz hajlandó csinálni, aztán később meg a vállamba harapott és vihogva elszaladt egy marék csészealjjal. Hülye ez a lány, én mondom. Holnap vele leszek a délutános műszakban. Együtt zárunk. Vajon amikor a takarításra kerül a sor, akkor se lesz hajlandó megmozdulni? Majd jól megkergetem a felmosóval.
Ja, megnéztük végül a Bakancslistát. Sejtettem, hogy ez lesz. A végén vagy tíz percig bőgtem. A pasim szerint ez olyan aranyos. Ehh...
Mostantól egy darabig megint csak sorozatokat vagyok hajlandó nézni... Mivel a Gilmore Girls további részeit sehonnan nem tudtam megszerezni, mármint a magyar szinkronost, mert az angol kinek kell, ugye - na jó, a magyar is dual audio, tudnám nézni angolul is, de nem fogom, vagy majd máskor esetleg, de meg ugye mint mondtam, úgyse tudom megszerezni sehogyse -, így átnyergeltem a Nip/Tuck-ra. Persze magyart ebből se találtam sehol, de ennél meg nem érdekel, mert otthon sose néztem, így aztán sose lettem szerelmes a hangokba. Ez a Miami meg, ahol játszódik, határozottan nem rossz hely...
A nap zenéje:
Donavon Frankenreiter - It don't matter
Eső
Alig hogy kiléptem az ajtón, elkezdett esni az eső... Persze tíz perce még sütött a nap, mondanom se kell. Mindenesetre úgy döntöttem, nem ma lesz annak a napja, hogy végre megtalálom a tökéletes cukortartót - három hete tartó folyamat egyébként -, a ruhatáram bővítésére se teszek inkább további lépéseket, és inkább lemondok a mára tervezett olaszos, spenótos, paradicsomos tésztáról is, amihez a Sainsbury's-ben akartam bevásárolni.
Így aztán visszafordultam, átmentem a szemközti polish shopba és beszereztem mindent egy paprikás krumplihoz. Legalább a Boldinak lesz ma egy jó napja. Mármint vacsora ügyileg. Ahogy mondani szokás, az én nyomorom az ő szerencséje, vagy mi.
Jövő héten meg lesz a Notting Hill Carneval... Nagyon remélem, hogy én majd nem pont akkor leszek beosztva a kávézóba.
Egyébként le kell szögezzem, szeretek ott dolgozni...Tegnap is például zsákmányoltam egy szelet frutti di boscot. Hát az valami külön élmény...
A nap zenéje:
Alice Peacock - You might as well have fun while you are at it
Bob
Nemrég a Néma Bob felajánlotta, hogy használjam nyugodtan a melegszendvics sütő és hús elszenesítő készüléküket... Mivel angolul még mindig nem beszél, ezért az egyezményes mutogatós dolgot alkalmazta. Megpaskolta az sütőbigyót, nyomogatta a konnektror kapcsolópöckét, hogy el ne felejtsem majd kikapcsolni, aztán bedugta a tenyerét a rácsra, hümmögött, majd kivette és átfordította. Én meg ilyenkor ne kezdjek el pukkadozva röhögni, ugye. Persze kibírtam, nem arról van szó.
Egyébként Pencho mondta, hogy újabban elég gyakran csak angolul beszél a Bobhoz, hátha...
Hát, nem...
Boldi (a konyhából jövet): A Bob az előbb azt mondta...
Nory (felnéz a könyvéből): Mondta? Hogy érted azt, hogy mondta?
Boldi (vigyorog): Na jó, hát így hadonászott...
Amúgy jófej. Én még soha nem hallottam, hogy kora reggel zörgött, csörtetett, vagy zajongott volna, mikor munkába indul. Épp csak a szenesedő pirítós terjengő szagából lehet következtetni, hogy Bobot már megint a konyhában eszi a fene.
Ez a szenes kenyér evés egyébként nagy tradíció lehet náluk. Folyton ilyet esznek még az ebéd mellé és vacsorára is.
A nap zenéje:
Kid Rock - All summer long... avagy sweet home Alabama. Itt meg sose nem akar már megint nyár lenni.
Megint
Megint csajos este... Úgy értem megint én, sorozatok, csipkekombiné, jégkrém and stuff...
Meglepő módon egyébként az egész gay dolog ellenére ma nem voltak többen a kávézóban, mint egy átlagos napon. Ellenben szerintem az összes Londonban lézengő, bunkó, angolul alig beszélő turista megfordult ma nálunk...
Nory (áll a pénztárgépnél): Helló, rendeltél már?
Agyonvakolt liba (haját tekergetve nyávog): Igen, igen...
Nory (rámosolyog): Rendben. Mit számolhatok?
Agyonvakolt liba (az ujján számolgatva sorolja): Egy eszpresszó, egy macchiato és ez az ásványvíz...
Nory: Itt iszod, vagy elviszed?
Agyonvakolt liba: Eszpresszó és macchiato.
Nory (még kedves): Na de itt vagy elviszed... ?
Agyonvakolt liba: Igen, csak ez.
Nory (elvitelt számol): Jó, rendben, akkor ez annyi mint Ł3.80.
Agyonvakolt liba (megint csak nyávog): Köszi.
Öt perc múlva...
Agyonvakolt liba (enyhén puffogva): Még mindig várok ám...
Nory (kérdőn néz rá): Mire is?
Agyonvakolt liba (fulladozva): Hát a kávémra... Eszpresszó. Macchiato.
Nory (kerekednek a szemei): Értem. Kinél rendelted?
Agyonvakolt liba (már sikolt): Hát... hát... nálad.
Nory (határozottan): Nálam egész biztosan nem. Én a kasszánál állok egy órája.
Agyonvakolt liba (hápog és Nory felé bökdös az ujjával): De... De... De...
Nory (megkéri Kasha-t, csináljon kávét a libának): Rendben. Egy perc...
Ehh...
A másik kedvencem amúgy az a fajta idióta, amelyik ha eszpresszót kér, akkor elvárja, hogy én tudjam, valójában americanot akar inni. Of course.
A tegnapi film meg végül nem tudom, milyen lett, mert előbb elaludtam, mintsem a végére értünk volna.
A nap zenéje:
Jesus Jackson - Running on sunshine
Lemon and poppyseed
Holnap Gay Parade lesz a Regent Streeten... Nekem meg dolgoznom kell. Manu előre szólt, hogy a két wc be lesz zárva. Nem értem, miért olyan nagy hír ez. De meg minek? Na mindegy, nem értek én ehhez.
Reggel meg 6-ra mentem, aminek az egyetlen előnye, hogy ilyenkor jár a reggeli is, nem csak a panini a műszak felénél. Szóval ma betömtem egy lemon and poppyseed muffint az epres tejeskávém mellé, szigorúan a pult mögött bújkálva persze, nehogy valaki meglásson, hova vezetne az, ugye. Kávét és teát egyébként ihatok korlátlan mennyiségben, ez benne van a szerződésben, vagy mi a szöszben. Persze idő rá az még soha nem volt, jól ki van ez találva.
Amúgy a minap feltűnt, hogy újabban más témám sincs, csak a hülye kávézó. Na de most mit meséljek? Amikor nem dolgozok, akkor itthon ülök. Néha lemegyek a boltba, de ott meg sose nem történik semmi.
Ja, meg van ez a film. A Bakancslista. Állítólag jó. Nem tudom. Napok óta kerülgetem, mert tartok tőle, hogy nyomasztó. Az olyat meg nem szeretem. De ma azt hiszem, a végére járunk a dolognak.
A nap zenéje:
Andy Warren - Sweet&simple ... velem ezek nem tolnak ki. Feltöltöttem a zenéimet máshova. Visszamenőlegesen is... Csak mert én ilyen ördögi vagyok.
Back to Italia
Szabadnap ide vagy oda, este 9-től staff meeting lesz, a megjelenés kötelező... Manu biztosított róla, hogy mostantól dolgozhatok többet, mert nem csak hogy múlt hét óta no Elena, de még Stefano is kitalálta, hogy gonna back to Italia.
Kár, mert ő egyáltalán nem volt idegesítő. Sőt, minden alkalommal elő tudott állni valami hülyeséggel. Legutóbb például, amikor nekiállt új adag tejszínhabot csinálni, egészen az ajtóig beterített mindent és mindenkit a maradványokkal, majd mentegetőzve közölte, hogy ja, hát ő nem tudta, hogy ki kellett volna üríteni teljesen, mielőtt leveszi a tetejét. Lubos, a manager, sírva röhögött rajta és öt percig képtelen volt akár csak egy kávét is megcsinálni.
Az internet meg összeesküdött ellenem. Nem elég, hogy a tárhelyemet, ahol a zenéimet tartottam, beszüntették, mondván nem rendeltetésszerűen használom, vagy mi, elvégre ki hallott már olyat, hogy egy tárhelyen tároljanak valamit, de még csak a freeblogra se tudom feltölteni, mert ott meg nincs több hely.
A nap zenéje:
Pizzicato Five - World standard
Ballerina
Szívem szerint egész nap az ágyban hevernék... Ehelyett nemsokára indulhatok dolgozni. Tetejében egészen este tízig Aidával leszek. Már előre várom, ma mibe fog belekötni. Ugyanis ez a legkedvesebb időtöltése, erre már rájöttem. Ideje nagy részében a szemeit meregetve sápítozik hol ezért, hol azért és a legártalmatlanabb helyzetből is hatalmas drámát csinál.
Egész egyszerűen képtelen vagyok rendesen dolgozni, így, hogy ez folyton a nyomomban jár, mint egy árnyék és a hátam mögött huhog, hogy ez így nem lesz jó, úristen. Pedig de. A másik kedvenc szórakozása meg az, hogy amikor épp caffe latte-t csinálok, hirtelen a hátam mögött terem és odalihegi, hogy more milk, darling, more milk.
Ehh... Hát hogyne, darling, te meg törődnél inkább a testtartásoddal, elvégre nő vagy és nem teve, vagy mi.
Tegnap este egyébként csajbulizni voltunk Melivel és Emesével Kingstonban... Ennyi lottyadt, hullaszínű nőt egy rakáson már rég láttam. Amúgy meg ezeknél az számít trendinek, hogy a százkilós bálnatestüket rózsaszín balerinaruhába préselik, tütüvel ofkórz, vagy épp Batman-, cowgirl-, esetleg police officer jelmezt öltenek és úgy vetik bele magukat az éjszakába. Hozzájuk képest Jim Carrey sehol nem volt az Ace Ventura elmebeteges részében.
A nap zenéje:
Katy Perry - I kissed a girl
Cappuccino
Ma szabadnapos lettem volna, de műszakot cseréltem Pabloval, a kinder-csoki-kisgyerekre hajazó spanyol kollegámmal, aki újabban a pihenést preferálja a pénzzel szemben, velem ellentétben, mert én még mindig ott tartok, hogy pénz, pénz, pénz, jó sok és lehetőleg most azonnal.
Tegnap délután amúgy kicsit elveszettnek éreztem magam a kávézóban, mert a manager a műszak kellős közepén gondolt egyet és kirúgta Elenát, majd angolosan távozott is utána, így Manuval ketten maradtunk a bárban a legforgalmasabb időszakban, miközben szerencsétlen lány épp lilára bőgte a szemét a staff roomban.
Remek volt.
A hülyék persze ma sem kíméltek meg...
Csíkszemű pasi (makogva): Egy cappuccinot kérek.
Nory (mosolyog): Mekkorát? Van kicsi, közepes és nagy.
Csíkszemű (értetlenül makog): Hát csak egyet... Cappuccinot.
Nory (szokásos mosoly): Na jó, de milyen méret? Közepes jó lesz?
Csíkszemű: Ööö... ööö... igen?
Nory: Rendben. Ittenre vagy elvitelre?
Csíkszemű (lelkesen): Igen.
Nory (gondol): ?????
Nory (mond): Na most akkor melyik?
Csíkszemű (vigyorogva bólogat): Igen, igen.
Nory (nagyot sóhajtva papírpohárért nyúl) ...
Ehh...
A nap zenéje:
Gabriella Cilmi - Sweet about me
Növényzet
Miután a szülinapomra kapott virág kipusztult - úgy az átvételtől számított második héten -, nem került újabb növény a kezeim közé. Már ha nem számítjuk ide Pencho és Néma Bob fikuszát a konyhában, de annak meg nem mehetek a közelébe, mert akkor a pasim úgy néz és azonnal elvezet a zöldség közeléből.
Szóval mindezek után ma nagyon örvendezni kezdtem, mikor ráakadtam a Plant Tycoon által virtuálisan nevelhető növényekre. Persze mondanom se kell, hogy tíz percen belül itt is kihalasztottam az egyiket...
Azt hiszem, ezek után mégse veszem meg azt a hőn áhított cserepes levendulát. Jó lesz nekem a levendulás potpourri is, amit nemrég vettem az Ikeában...
Ehh...
A nap zenéje:
Lily Frost - Enchantment
Sivatag
Sivatagba veszett barátnőmről továbbra sincs semmi hír...
A kávézóban egyre több időt töltök a bárban, egyre több hülyével hoz össze a sors...
Nyávogós kínai csaj (nyávogva): Egy mocha lesz, sok tejszínhabbal.
Nory (nem nyávogva): Rendben, máris.
Nyávogós kínai csaj (miután megkapta a kávét, hirtelen visszafordul): Koffein mentes?
Nory (meglepődve): Nem, nem az.
Nyávogós kínai csaj (hápog a felháborodottságtól): De pedig én azt kértem. Koffein mentest.
Nory (gondol): Nem, nem azt kértél, fuck off.
Nory (mond nyávogva): Akkor csinálok egy olyat...
Amúgy meg Lubos, a manager, Norinak szólít az első naptól kezdve. Hmm, érdekes, még sose hallottam külföldit, hogy becézné a nevem, vagy egyáltalán tudna arról, hogy ilyen létezik.
A nap zenéje:
Jack Johnson - Rainbow... nem tudom, a Neroban ki állította össze a zenét, amit napközben hallgatunk, de sok Jack Johnsont válogatott közé. Helyes, helyes.
Tevék
Szombat este van, én meg itthon ülök egyedül... Remek.
El akartam hívni a Mónit az Oneill's Pubba, de napok óta ki van kapcsolva a telefonja. Most vagy még mindig Egyiptomban nyaral a családdal, ahol nanny, vagy már rég elcserélték egy tevére. Esetleg kettőre.
Azt hiszem, felteszek egy hajpakolást, aztán meg hajnalig sorozatot nézek, csipkés kombinéban fetrengve. Eszegetnék közben csokit is, de csak a kinderbuenot szeretem, az meg nincs.
Jellemző...
A nap zenéje:
Rhett Miller - Singular girl